Eminem visszatért! A Relapse című stúdióalbum május 19-én a boltokban. És a folytatás sem várat sokáig magára – a tervek szerint a Relapse 2 című korong még idén megjelenik.
Eminem visszatért! A Relapse című stúdióalbum május 19-én a boltokban. És a folytatás sem várat sokáig magára – a tervek szerint a Relapse 2 című korong még idén megjelenik.
Volt idő, amikor Magyarországon minden csak olyan, volt, mintha az lett volna, ami nem volt az. Megmagyarázzuk! Volt, amikor szexképekért a Rakéta regényújságot bújtuk, hogy egy-egy raszteres képen megcsodáljuk Bo Dereket, kávé helyett cikóriát ittunk, konyak helyett Lánchíd nevű italt adtunk a főorvosnak, miután kivette nagymama vakbelét.
2009. április 11-én újabb állomásához érkezik Magyarország vezető technoparti sorozata, a fennállásának immár tizennegyedik évét taposó Hyperspace.
Little Axe, a blues Ray Charles-a Bernard Fowler-rel, a Rolling Stones hangjával, valamint Doug Wimbish-sel és Keith LeBlanc-nal, míg előttük a hiperkorszerű jó öreg, elektronikus kiszereléssel dúsított jazz-punk-dada Tudósok elképesztően jó új lemezüket mutatják be.
Negyedszázados múltjának vokális korszakát idézi meg a Makám együttes jubileumi koncertjén és lemezbemutatóján április 3-án a fővárosi Hegyvidéki Önkormányzat Művelődési Központjában. Az est vendége Lovász Irén és Bognár Szilvia népdalénekesek lesznek.
Ma este a Diesel Klubban (volt (E-klub) 25 év után koncertet ad minden idők legjobb magyar újullámos zenekara, a Beatrice és CPg mellett a honi pop legnagyobb botrányhőse, a Rolls Frakció. Egy nagyon titokzatos törökbálinti objektumban jártunk, ahol a zenekar utolsó próbáján D. Nagy Lajost faggatuk. A Rolls repertoárja részint a Bikini dalokban élt tovább - például 1981-es Rolls-szám volt az Adj helyet magad mellett, melyet aztán 1987-ben futtatott be igazán a Bikini a Mondd el! című lemezén, és lett minden kiskatona kedvenc kesergője a vagdalthús szagú laktanyákban. 1982-ben írtak egy Rákosi rock and rollt, most viszont nem tudjuk mire készülnek. Csak annyi biztos, hogy a műsoruk címe sokatmondó: Nem változott semmi.
Diana Ross Aretha Franklinnel, Gladys Knighttal, Chaka Khannal és másokkal együtt a fekete szórakoztató zene, a soul egyik gyöngyszeme. Több mint 100 millió eladott lemeze után nem túlzás a műfaj (egyik) királynőjének nevezni. Kislányként kezdte az ötvenes évek végén, de fél évszázaddal később, 65 évesen is fel-feltűnik a színpadon, s lemezei jelennek meg.
Torbjørn Brundtland és Svein Berge a Melody A.M. című albumukkal irányították Norvégiára a figyelmet. A 2005-ös The Understanding című lemezzel ismételten taroltak, és valószínűleg nem lesz ez másképpen Junior című, legfrissebb albumuk esetében sem.
Április 3-án a rockzene nagy fekete pillanata érkezik el: három évvel ezelőtti koncertje után ismét Budapesten játszik a túlzás nélkül zseniális, egyben sajátos allűröktől sem mentes angolszász zenekar, a Sisters of Mercy.
A hivatalosan negyedik, valójában nagyobb hagyományt magáénak tudó Szegedi Blues- és Dzsesszfesztiválra megjelenik szinte mindenki, aki világszerte ismert a műfajban.
1982. október 23. Egymillió Fontos Hangjegy. Magyar Televízió. Hét évvel a berlini fal lerombolása előtt, a kádári nem is olyan puha diktatúra idején, egy rendszer legitimációját megkérdőjelező napon tévébe kerül egy botrányos felvétel. A Rolls Frakció tabut döntöget. A felvételenek súlyosak a következményei, a tíz éves műsorfolyamot letiltják, Nagy Richárdot, az MTV elnökét kirúgják, a zenekart ellehetetlenítik. Műsor egy része fenn van a youtube-on, viszont mi megszereztük az eredeti B.Tóth-féle felkonf szöveget is. Hogy miért ez a legbotrányosabb felvétel? Nos, a szocialitsa blokk televíziózásának történetében pár másodperc leforgása alatt elhangzik három nyomdafestéket nem tűrő szó, és a dal egésze abszolút rendszerkritikus. Egy olyan napon megy le a műsor, mely nap a rendszer legnagyobb tabujához köthető. Ja, és a legfontosabb: holnap, azaz március 25-én a Diesel Klub nevű helyen (volt E-Klub) 25 év után újra színpadon minden idők legjobb magyar újhullámos zenekara, a Rolls Frakció!
A szekszárdi Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn - DBU) a pályázatán első díjat nyert Batyubál című darabbal ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.