Vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a TV2 Megasztár című műsorát, a hatóság arra keresi a választ, hogy a tehetségkutató műsorral a csatorna megtévesztette-e a nézőket.
Vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a TV2 Megasztár című műsorát, a hatóság arra keresi a választ, hogy a tehetségkutató műsorral a csatorna megtévesztette-e a nézőket.
Tavaly november végén jelent meg a Budapest Bár első albuma, majd decemberben a Katona József Színházban élőben is bemutatták a produkciót. Az eredeti tervek szerint idén december 17- én szintén a Katonában ünnepli a csapat egyéves születésnapját. A nagy érdeklődésre való tekintettel azonban nemcsak aznap tartanak két előadást, hanem 16-án, kedden este 8-kor is lesz egy koncert.
A Take That The Circus című új stúdióalbuma első a UK albumlistán, a 432.490 darabos múlt eladással minden idők harmadik leggyorsabban fogyó albuma lett a UK-ban.
Az emberfiának olyan érzése van, mintha szügyig járnánk a nyolcvanas években. Ugyebár akkor is track-korszakot éltünk, a menő diszkós a króm TDK-ra felhúzta ’85 júliusának nagy euró-diszkó slágereit, hogy ne csak Lacoste pólóval és RITT farmerrel virítsunk, hanem a legmenőbb Bad Boys Blue - és Sabrina-slágerekkel.
Negyven évvel ezelőtt, 1968. december 11-én készült, de megmagyarázhatatlan okokból 1996-ig dobozban porosodott a Rolling Stones Rock and Roll Circus című filmes performansza.
Lynne Spears bevallotta, hiábásnak érzi magát lánya kudarcai és idegösszeomlása miatt. Annak ellenére, hogy nyáron megjelent könyvében Britney összes, még gyerekkori titkát is kiteregette, azt mondja, ő nagyon is törődik lányával és csak a legjobbat akarja neki.
Kilenc év telt el a Blur együttes utolsó fellépése óta – a zenekar most bejelentette, hogy jövő nyáron újra közösen állnak színpadra.
Puccini-héttel tiszteleg a Magyar Állami Operaház (MÁO) a karácsony előtti napokban a 150 éve született zeneszerző emléke előtt; december 18. és 23. között öt Puccini-operát tűz műsorára a dalszínház.
Nyilatkozatban utasította vissza a brit Coldplay együttes Joe Satrian gitárvirtuóz plágiumvádjait. A gitáros állítása szerint az új lemezével hét Grammy-jelölést begyűjtő Coldplay Viva La Vida című dalában felhasználta If I Could Fly című, 2004-es instrumentális szerzeményének "lényeges részeit".
A napokban jelenik meg Barabás Lőrinc Random Szerda nevű formációjának koncertfelvételeket tartalmazó korongja. A jazz és a pop határmezsgyéjén mozgó, előszeretettel improvizáló együttes szerda este tartja lemezbemutató koncertjét Budapesten.
Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművész és karmester kétszer, csütörtökön és pénteken vezényli Lisszabonban a Gulbenkian Szimfonikus Zenekart a Gulbenkian Alapítvány nagy hangversenytermében, ahol a múlt hét végén zongoristaként hallhatta a portugál közönség.
Karitatív célokra kívánja fordítani lemezéből származó bevételét három észak-írországi római katolikus pap. The Priests nevű trió lemeze novemberben jelent meg, s a három lelkész dalai máris rendkívül népszerűek szerte a világon.