A tavalyi díjátadástól eltérően Miley most azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy bár jelen volt a díjátadón, nem ő vette át a szobrot. Megbízottja, a 16 éves Jesse beszédében a hajléktalan tinédzserekre hívta fel a figyelmet.
A tavalyi díjátadástól eltérően Miley most azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy bár jelen volt a díjátadón, nem ő vette át a szobrot. Megbízottja, a 16 éves Jesse beszédében a hajléktalan tinédzserekre hívta fel a figyelmet.
A Katona József Színház nyolc premierrel – köztük egy hazai ősbemutatóval valamint Goethe Faustjával – várja közönségét a 2014/15-ös évadban.
Aphex Twin, eredeti nevén Richard D. James angol techo- és drum and bass zenész azzal vádolja a rappert, hogy egyik számát jogtalanul használta fel a My Beautiful Dark Twisted Fantasy című albumához.
A NASA sebes szondája maga mögött hagyta a Neptunusz pályáját, ezzel történelmi missziója újabb fontos mérföldkövét érte el útban a Plútó felé.
Szeptember 9-én jelenik meg az egész világon Sophie Hannah új krimije, A monogramos gyilkosságok, egy új Poirot-történet, amely szellemiségében követi Agatha Christie krimijeit, mégsem próbálja őt utánozni.
A Totál szívás kapta a legjobb drámasorozatért járó kitüntetést hétfő este Los Angelesben, a Modern család pedig a legjobb vígjátéksorozat lett.
A 435 millió évvel ezelőtt a tengerekben élt ragadozót a Thylacocephala-csoporthoz, a többségükben a jura időszakban élt garnélafélékhez sorolják.
A Kr. e. 700 körül elsüllyedt, több mint 15 méter hosszú szerkezet lehet a Földközi-tenger legrégebbi hajómaradványa - jelentette be hétfőn Owen Bonnici, az ország kultúráért felelős minisztere.
Hatalmas lendülettel indítja a jazz-szezont a Modern Art Orchestra, első koncertjük vendége egy igazi világsztár, az amerikai szaxofonos-zeneszerző Bob Mintzer lesz, a Budapest Music Centerben.
Az Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE szeptember 19-én mutatja be a Jurányiban Gerlóczy Márton nagysikerű regényének színpadi átiratát Ötvös András főszereplésével Göttinger Pál rendezéséban.
Idén is mozgalmas fesztiválszezont zár az Irie Maffia, és ezt egy utolsó nagy szabadtéri koncerttel ünnepli meg. Augusztus 30-án a Budapest Parkba várják a szimpatizánsokat, remélve, hogy az esőfelhők távol maradnak.