Ha majmot akarunk fogni, venni kell egy szűk szájú edényt, diót szórni bele, majd jó erősen kikötözni valamihez és elrejtőzni. A majom jön, belenéz, látja, hogy ennivaló van benne, bedugja a kezét és belemarkol a dióba. Ezután már csak meg kell fogni, mert többé nem ereszti el a zsákmányt, márpedig enélkül nem tudja kihúzni a kezét az edényből, hiszen a teli marok nem fér ki a nyíláson. Saját magát ejti foglyul. Akárcsak mi.
Furcsát álmodtam, kezdte mondani, és benézett a hűtőbe.
Igazoltatás, meséli, de nem esem pánikba. Csak elő kell húznom az igazolványt, ennyi az egész. Benyúlok a hátsó zsebembe, de semmi. Megijedek, egyre mélyebbre dugom a kezem, míg végre megérzek valamit a zseb mélyén. Nagy nehezen kitapogatom. Az igazolvány az, ám annyira mélyre kell nyúlnom érte, hogy beszorul a kezem a zsebembe. Egyszerűen nem tudom kihúzni. Illetve, a kezemet ki tudnám húzni az igazolvány nélkül, de együtt nem megy.
Aha, mondom erre, mint a majom a dióval.
Majom, kérdezi, miféle majom?
A tévében láttam egyszer, magyarázom neki, hogyan lehet majmot fogni. Venni kell egy szűk szájú edényt, diót szórni bele, majd jó erősen kikötözni valamihez és elrejtőzni. A majom jön, belenéz, látja, hogy ennivaló van benne, bedugja a kezét és belemarkol a dióba. Ezután már csak meg kell fogni, mert többé nem ereszti el a zsákmányt, márpedig enélkül nem tudja kihúzni a kezét az edényből, hiszen a teli marok nem fér ki a nyíláson. Saját magát ejti foglyul.
Csicska a homlokát ráncolja. De hát ez más, mondja. Ha eleresztem az igazolványt, végem, bezsuppolnak, mert nem tudom igazolni magam. Nem szabad leszek, hanem épp ellenkezőleg. Ennek semmi köze a majmokhoz.
Jó, jó, talán valóban másról van szó, mondom neki, de az, hogy a kezed csak üresen tudtad volna kihúzni, az analóg.
Ezt elismerte, és ezzel le is zártuk a témát. Csicska elment a Moszkva térre zenélni, én meg felhívtam egy pszichológus barátomat és elmeséltem neki az álmot.
Most viccelsz, kérdezte, napnál is világosabb, identitásválság. És elhallgatott, ami annyit jelentett: „azt hittem már túl vagy rajta”. Nem szólhattam, le kellett nyelnem a békát, mert milyen hülyén nézett volna ki, ha nekiállok magyarázkodni, hogy ezt nem is én álmodtam, hanem valaki más.
Nem tudod elengedni magad, érted ugye, folytatta végül. Ragaszkodsz ahhoz az önmagadhoz, amit másoknak felmutathatsz (az igazolvány), ahelyett, hogy hagynád ezt és felvállalnád azt, aki vagy. Engedd el magad. Elemi tananyag, ne mondd, hogy nem olvastad.
Basszus, ez a Csicska megint átvert.
És a majmok, kérdezem. Nem érti. Ez is valami álom? Erre elmondom neki is a majomfogást. Majd gondolkodik rajta és visszahív. Jó, de a mobilon, mert elmegyek itthonról.
Most megkeresem Csicskát és egyszerűen megverem.
Már indulnék is, mikor csörög a telefon. Csicska az.
Eszébe jutott valami a majmokról, mondja és már folytatja is. Van az a három híres majom, az egyik a szemét, a másik a fülét, a harmadik a száját fogja be. Kérdi, megvan-e. Mondom, igen. Emlékszik rá a könyvből, amit nálam felejtett, talán nézzem meg.
Körülnézek. Tényleg, itt maradt a széken a könyv. Na, ezzel fogom megverni.
Ha belelapozol, folytatja, könnyen megtalálod a majmokat. És leteszi.
Most mi legyen? Csak belenézek. „Ne kötődj ahhoz, milyennek látszol a tükörben, ne kötődj ahhoz, mit mondanak rólad és végképp ne kötődj ahhoz, mit mondasz magadról másoknak. Így sosem tudod meg, ki vagy. Engedd el a látható, hallható és szóba hozható világot. Fordulj befelé, önmagad felé és megtudod.”
Micsoda értelmezés, köszi szépen, de mi közöm nekem ehhez? Azt az álmot nem én álmodtam, és ha jól sejtem, nem is Csicska, hanem valami tankönyvíró.
Tény viszont, hogy a majmokat én hoztam be az egészbe.
Ekkor megint csörög a telefon. A pszichológus az. Utánanézett a majmoknak, pontosabban annak, hogyan függ össze az identitásválság a majmokkal. És beszél, beszél.
Hallgatom, közben egyre rosszabbul leszek. Uramisten, takarom el a szemem szégyenemben, mégiscsak én vagyok identitásválságban? Legszívesebben befognám a fülem is, nehogy mondjak valami csúnyát. Inkább leteszem gyorsan.
Ülök és rágódom. Nos jó, bánja az ördög, elfogadom, hogy el kellene engednem magam. Nincs ezen semmi szégyellnivaló, hiszen ki az, aki nem ragaszkodik körömszakadtáig ahhoz a valakihez, akit önmagának gondol.
Végül döntök. Csicskát nem bántom. A pszichológust verem meg, de Csicska könyvével.
Ennyi csak jár nekem mindezek után.
