Mármost az a kérdés, vajon mi is az a tiszta lap. Mert ha a megkezdetlen, érintetlen semmi, akkor úgysem indul senki tiszta lappal. Ha maga az üresség, akkor már a kezdet kezdetén hiábavaló törekvés csupán. Hacsak mindazt, amit belénk és körénk írtak és írnak életünkben, életeinkben, nem akarjuk buddhista szerzetesként szép lassan kitörölni, és eljutni az üresség állapotába.
Ami viszont nem annyira európai, nem annyira keresztény dolog, ha mégoly szép és csábító lehetőség is. Úgyhogy tételezzük fel, hogy a „tiszta” ez esetben nem a semmit, nem az ürességet jelenti, hanem egyfajta, nem éppen fizikai értelemben vett tisztaságot. No és akkor máris benne vagyunk a sűrűjében. Hogy mi is az: tiszta lappal indulni.
Mindenek előtt olyasvalami, ami nálunk nem divat. Nem közös ügy, ahogyan Novák úr fogalmazott. Csehországban például a rendszerváltás után nyilvánosságra hoztak egy jókora listát, azokról, akiknek nem volt tiszta a lapjuk 1989 előtt. A listán szereplők nem tölthettek be fontosabb közéleti posztot a „bársonyos forradalom” után. És akkor ez rendben is volt. Közös érdek, közös ügy, tiszta sor. Nálunk már ebben sem tudtak annak idején megegyezni, aminek a következményeit mindmáig nyögjük. Mi még mindig kommunistázunk, mert nem éltünk a lehetőséggel, hogy időben, közös elhatározással elejét vegyük a dolognak. Mert már akkor fontosabb volt a hatalom, mint a tiszta lap, vagy legalább annak lehetősége. És akiről mégis kiderült, hogy tisztátalan, mert előkerültek dugdosott lapjai, szennyes ruhái, maszkjai, „kényszerből” felvett zubbonyai, az mosta kezeit és lapjait, megmagyarázta nekünk, hogy valójában mi is az a tisztaság, és hogy ő a legtisztább, legfehérebb lapokkal rendelkezik, és punktum. És ment szépen tovább, mintha mi sem történt volna, felfelé a lépcsőkön, a mélybe le, a többiekhez. Égi királyság – ugyan már! Itt és most, én és a földön! Bármi áron!
Esély pedig volt, nem is egy – de nem éltünk velük. Csak vissza. És most az van, ami. Közös élet helyett közéleti valóságshow, közös ügyek helyett reánk erőszakolt, gondolatainkba fúrt „közügyek”. Minden az Enyém vagy az Övé, de semmi sem a Miénk. Mert akkor az mire jó. Esetleg a Tiétek, de akkor miért nem lehet a Miénk? És ha már a Miénk lehetne, legyen inkább az Enyém. Nálam jobb helyen van. Pénz, hatalom, siker. Majd én élek vele. Ha pedig nem lehet, akkor ne legyen senkié. Pusztuljon, vesszen, dögöljön meg. Pedig ha minden szomszéd minden tehene megdöglik, akkor a miénk sem marad életben, lévén mi is szomszédai vagyunk valakinek. De úgy tűnik, ez a gondolatmenet már bonyolult nekünk, egy ilyen képlet megoldhatatlan feladat számunkra. Ha valami nem az egyéni érdeket szolgálja, akkor az nincs és nem is lesz és ne is legyen. Pedig a közös ügy szép dolog, de ha nem kell, hát nem kell. Van helyette annyi minden más, ami csak az enyém, hogy arra nem érünk rá.
És ameddig ez így van, ameddig ezen a körhintán pörgünk, körbe-körbe, addig nem marad más számunkra, mint a lapmosoda. Ahol mindenki sikálhatja, radírozhatja, áztatgathatja, hipózhatja nem éppen tiszta lelkiismeretének lapjait. Aztán jöhet a centrifuga, akár kétezres fordulaton, merthogy a technika ma már csodákra képes, aztán a gyorsszárítás és máris készen vagyunk. Kicsit megkopott, kicsit elázott, kicsit vékony, kicsit könnyen szakad, de tisztának látszik és az enyém. A szennyes lét meg beleöntjük a Dunába, vagy lehúzzuk a vécén. Csak megszabaduljunk tőle. A többi már nem a mi dolgunk. A mosás megvolt, lapozhatunk.
De csüggedésre semmi ok – ez csupán a látszat, a lényegtelen világ káprázata. Vásári körhinta, amelyről bármikor leszállhatunk. Nincs más feladat, mint elfordulni ettől a mai magyar közélettől, és másutt keresni közös életünket. Minden nap tiszta lappal indulhatunk. Csak rajtunk múlik. Mert ez is egy lehetőség, csak élni kell vele.
