Esterházy leírta a teljes Iskola a határon című Ottlik Géza regényt egyetlen lapra, újra és újra egymásra írva a sorokat. Pedig annyira nem is jó. A mi kollégiumunkban sokkal jobb sztorik voltak. Persze nem katonai kollégium volt. Szóval minek az a Tiszta Lap? Ha Esterházynak ment az újrahasznosítás / másolás, akkor nekem is jó a papír úgy, ahogy van. Kivéve talán a wc-paper.

Gyerekkoromban folyton ceruzával írtam, élveztem a féltompa surlódást, zavart a túlhegyes karcolás, a túltompa halványvastagság. A rotring. Még finomabb hegy, még nehezebb ideális szögben lekoptatni. Nyilván a padon. Vagy a papíron. Mindegy. A lényeg, hogy a ceruza mellé természetesen társult a radír. A nagy becsben tartott, tiszta, nem grafitporos, hófehér Radír. KOH-I-NOR. Emlékeztek még rá? Egy elefánt volt rajta. Ennek a kis gumidarabnak a létjogosultsága és szükségessége pont abban állt, hogy tisztán tarthattam a papírt. Újra kezdhettem szavakat, sorokat. Az ÚJRAKEZDÉS zálogát szorongattam izzadó tenyeremben, néha pont így, emiatt összemaszatolva, de mégis újraírva a korábbiakat. Össze-masza-tol - ez milyen jól hangzik!

Aztán valaki kijelentette, hogy csak a kisgyerekek írnak ceruzával, a nagyok tollal írnak. Ettől persze még ugyanolyan gyerek vagyok, és ezt jól véssem az agyamba – tollal. Emlékszem fogalmazásokra, amiket görcsösen írtunk a szűk 45 percben először ceruzával, aztán átrajzoltuk tollal. Mert a Radírra nem gondolt a golyóstollat kitaláló magyar. Valami hülye kereskedő persze igen. Emlékeztek a mágnes-radírra? Egyik fele rozsdabarna, másik fele kék. Nem szép piros, és nem igazi kék. Még a tapintása is durva, érdes, taszító. Paralelogramma alakú volt, egyik fele rondán törölte a ceruzát, másik durva ronggyá sértette a papírt toll-radír címén. Pedig a papír szent volt. Folt nem eshetett rajta. Szégyent palástoló satírozás? Tilos! KÜLALAK egyes. Nem lehetett többé eltüntetni a kínos tévedést. Ha egyszer odakerült, már nem tagadhattad le. Meg kellett tanulnunk a ZÁRÓJELET. Ezt adta nekünk a világ az ÚJRAKEZDÉS helyett. A legelőszőr elvett Színes Ceruzákról, Zsírkrétákról – ez milyen szó! – , Filctollakról nem is beszélek, mert a színek csodáját elnyomta bár a grafit, de ott volt az ÚJR…

Beépült hát mindennapjainkba a Zárójel. Az információt mindenki hallotta, de közös megegyezéssel nem veszünk tudomást róla. „Tisztelt esküdtek, kérem, ne vegyék figyelembe a tanú iménti kijelentését.” Most izzadt csak igazán a tenyér, de már nem volt mire kulcsolódjanak az ujjak, a feladat elkezdése már magában hordozta a KITÖRÖLHETETLENT. Fokozni kellett a sebességet, abban a néhány hónapban, amíg még hagyták a ceruzás elő-írást, hisz egyik vállam fölött a lassan tovatűnő ÚJRAKEZDÉS csodája, másik fölött a robogva közeledő KÜLALAK réme figyelt árgus szemekkel…

Aztán jött a monitor. Gombnyomásra tűnik el, változtat formát, kezdődik újra, törlődik ki, egységes betűtípus. A zárójel sms-jellé kódolódott.

Gyermekkorom óta van egy bütyök a jobb kezem középső ujjának első percénél. Rosszul fogtam a ceruzát. Most hogy eszembe jutott, ránéztem – szinte már nem is látszik, pedig akkora volt, mint két nagy szemölcs egymás mellett. Valahogy ritkán írok már kézzel. Ha mégis, akkor a rossz tartás miatt gyorsan megfájdul az ujjam. Hiába, máshoz van már szokva. Hm. Gondolj, amit akarsz. Nekem egy kattintás, és máris Tiszta Dokumenttel indulok. Tévedés -

NEW DOCUMENT

Szar ez így. Nincs benne semmi varázs. Jó, persze, tudom, az IDŐ, meg a KOR, meg a.

Meg a faszom.

Meg egy jó könyv az ágyon fekve a muszáj-film helyett.