...mert vannak emberek, akiket nehezen tudunk elfelejteni, holott nem sokat csináltak életük során, akiket nemigen tudunk kiverni emlékezetünkből, pedig valójában nem a külvilágnak éltek...
...elővett egy pakli kártyát a zsebéből és a bámészkodók közül kiválasztott valakit, hiszen ismerjük jól mindannyian, a bárkitől elleshető szokásos trükk, olyasféle, amit akárki könnyedén elsajátíthat rövid gyakorlás után, csakhogy, igen, csakhogy abban a kártyapakliban csupa-csupa hófehér, tiszta lap volt, így aztán valójában senki sem értette az egészet, de vállalkozók azért akadtak mindig, talán valami szellemes csattanóra számítva...
...ám az a bűvész, vagy kifiaborja, az a csudabogár mindezt nagyon komoly arccal csinálta végig, és amikor visszakereste a lapot, csak hosszas koncentrálást követően húzta ki és mutatta fel, úgy-e ez volt az, kérdezte diadalmasan és egyben szorongva kissé, és a bamba és kissé értetlen segéderő bólintására vagy inkább biccentésére büszkén elmosolyodott, elégedetten bólintott és várta a további jelentkezőket...
...és egyszer az történt, hogy egy szomorú fiatalember ment oda hozzá és húzott egyet a lapok közül, azt mondják, meg sem lepődött és hosszasan keresgélte a megfelelőt, de amikor az a bűvész vagy kifiaborja, az a csudabogár kiválasztotta a jól megkevert pakliból és felmutatta, nos, akkor az az ifjú szomorúan nemet intett és lehajtott fejjel, a mindenmindegymár jellegzetes poroszkálásával továbbsétált, és akkor az a bűvész vagy kifiaborja, az a csudabogár először értetlenül meredt maga elé, nézte a tiszta lapokat, sorra, egyenként, lehetetlen, csóválta mindegyre fejét, aztán elővette revolverét és a bámészkodók szeme láttára főbelőtte magát...
