Hú, megáll az ész és ácsorog, mondja a közhely, s valóban ez így is van, csak nyisd ki a tévét, a rádiót s többet fogsz állni az elképedéstől, mint beindítani az agytekervényeidet. Vagy a legjobb, ha be sem kapcsolod. Lépj ki az otthonodból s máris dilemmába kerülsz, s szintén mellbe vág a sztereotíp felismerés, miért van az, hogy ha az eszem megtelik, a szívem kiürül közben, s fordítva is igaz, olyan mint egy homokóra, s bármennyire szeretném, hogy ne így legyen mégis érzem, van benne valami!
Ha valaki beleveti magát s keresgélni kezd kíváncsi ember módjára, ez a homokóra analógia már régóta foglalkoztatja az emberiséget, persze kora válogatja, hogy melyiket emelte ki. Érzelmek vagy értelem, vagy mindkettő, ha van, akkor hogyan használható? Sok problémával s szenvedéssel és azért örömökkel is telitűzdelt életünkben Jóbként kérdezzük: De a bölcsesség hol található, és az értelemnek hol van a helye? Hol és milyen helyzetben alkalmazzuk egyiket vagy a másikat, vagy harmonizálhatók-e? Központi kérdés volt, van-e abszolút Jó, és Értelmes, vagy valamiféle Erkölcsi „törvény” amihez igazodni lehetne? Ami alapján értelmes módon élhetünk, igazodva valamiféle moráletikához, a szívekbe írt lelkiismereti „parancsokhoz”.
Bár ahogy elnézem az emberiség történetében s kicsiny hazánk eseményeiben, ez még kívánalmakat hagy maga után. Sokan úgy képzelik, hogy a fentiekre igen a válasz, s e földi létünkben ennek elérése és a vele való élés a cél. Aki nem hiszi, járjon utána, például Salamon király néhányezer éves, de örök törvényű „Példabeszédeit” (mint nem csak király, de apa is) olvassa el, nem fog csalódni. Ebben a könyvben szerepel a legtöbbször a : Szív, (mint az ember belső lényegének központja, s nem a szerv!) értelem, bölcsesség, ész, tudás. Éppenséggel azt fejti ki, hogy ezek a fogalomnak látszó dolgok, megfoghatóak, vagyis inkább megtapasztalhatóak a gyakorlatban, de nem adják ingyen, hosszú és kitartó munka kell hozzá: „Igen, ha a bölcsességért kiáltasz, és az értelemhez emeled fel a te szavadat, ha úgy keresed, mint az ezüstöt, és mint a rejtett kincsek után úgy kutatsz utána: Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretét megtalálod. Mert az Úr ad bölcsességet, az Ő szájából ismeret és értelem származik”. Ne csodálkozzunk rajta, ezt az egyet kérte a Teremtőtől: Bölcsességet az élet minden területén. Erre lenne nekünk is szükségünk azt hiszem, én legalábbis vágyom rá, mert híján vagyok.
Évezredekkel később Immanuel Kant, a nagyszerű filozófus, aki már a felvilágosodás idején feszegette az emberi értelem, megismerés, „Lehetséges-e univerzális érvényű erkölcsi törvény” határait, s annak kérdését, van-e abszolút, önálló Jó, Isten léte, s ez hogyan alkalmazható az ember alkotta törvényekre, arra következtethetünk, hogy ők még hívő emberekként elismerték az egyetlen mértékadó Forrást. S ez ugyanúgy megfelelhet a hétköznapi élet általánosságában jelenlévő követelményeknek, mint maga a jó(ság) fogalma, ami az életünkbe ágyazott Jó fogalma, egy olyan általánosságba állítva, ami mind a természeti, mind az intellektuális világra egyaránt és egyszerre érvényes. Én most nem vallási kérdéseket feszegetek, mert vékony jégre megyek, mert akkor megkérdezed, miért nem tudta igazán az Egyház bemutatni a Képet? De én nem „szervezetről” s annak „küldetéséről” beszélek most, hanem egyénekről, s hitükről. Persze érdekes, hogy Kant is a nagy gondolkodó miért szentelt két írást is „A tiszta ész kritikája” és a „Gyakorlati ész kritikájának”?
Azt vallotta, egy személy értéke autonóm cselekedeteiben van, az ész célkitűző képességének segítségével……."A célok birodalmában mindennek vagy ára van vagy méltósága. Aminek ára van, annak helyébe egyenérték gyanánt másvalami is állítható; ami viszont minden ár fölött áll, tehát aminek egyenértéke sem lehet, annak méltósága van. Ami az általános emberi hajlamokra és szükségletekre vonatkozik, annak piaci ára van; ami valamely szükséglet előfeltételezése nélkül megfelel egy bizonyos ízlésnek vagy kedélyünk puszta cél nélküli játéka révén tetszést kelt, annak affekciós ára van; ami viszont az öncél létrejöttének egyedüli előfeltétele, annak nem pusztán viszonylagos értéke, azaz ára van, hanem belső értéke, vagyis méltósága."
Mások az öntörvényű „járom-a-magam-útját-törvényszerűségében hisznek, a majd-valahogy-lesz ösvényén lavíroznak s az emberbe, a jó-jövőbe vetik hitüket, a józan ész diadalába, hogy mégis tudunk majd rendesen élni ezen a féltekén. Tény, valami össze van kavarodva bennünk, mint abban a bizonyos időmérő eszközben, igen, mert a megértésről van szó, a befogadhatóságról, a toleranciáról, a jónak megcselekvéséről, ami Kant idejében is sorskérdés volt: Szabadság, kötelesség, felelősség. Megint csak utalok Novák Eszter Háború és Béke című írására, amivel értelmes módon reagált egy értelmes észérvet kibontó Kocsis Péter Me(le)goldóképtelenség cikkére, vagyis egy jelenségre reftektált. Mégis heves érzelmekkel-e, vagy átgondolt gondolatisággal reagáltak a hozzászólók? Miért van az, hogy annak megértése nélkül mi az író gondolata s esetleg üzenete, ekkora érzelmileg túlfűtött atombombák robbannak közöttünk? Hol áll az a bizonyos homokóra? És ez igaz az életünk kis helyzeteire, előbb ordítok, s anyázok, azután elnézést kérek, mert azért valahogy ki kell jönnie, nem igaz, s már szedhetem össze a cserepeket? Most akkor dilidoki vagy mi?
Persze az is igaz - anélkül, hogy politizálnék - : egy olyan országban élünk, ahol a kinyílt bicskával járunk-kelünk minden nap a zsebeinkben, hogyan is állna be a középirányba ez a bizonyos óra, ha már lassan 20 éve vagy balra, vagy jobbra tolják a fejünket. Nem csodálom, hogy az embereknek tele van az a bizonyos, mert egy teniszmeccsen érzik magukat, bal-jobb, jobb-bal? Hogyan lehetne értelmesen s iskolázott módon reagálni, ha értelmetlen döntésekkel s megvalósítással találkozunk, s ez még a józan ész hintőporával van megszórva? Bár meggyőződésem, hogy ezt nem odafent alakítják, ezt magunknak kell a saját környezetünkben kezdeni. Kicsiben, például el kellett döntenem, hogyan reagáljak arra, ami szűkebb hazám környékén történik. Egy zsákfaluban élek, azaz bejárata a kijárata is egyben. Elkezdték az M0-ást építeni s egy része a főváros és a nagyközség között elkészült. Csodás felüljáróval. A szájához azonban nem tettek sem kerékpárutat sem gyalogos járdát. Hamm! Be lettünk zárva. Se ki, se be! Hát most ne álljon meg az ész? Sikerült közfelháborodásra azért elérni, hogy most újra fel lehet törni a betont és elölről kezdeni. Hurrá!
Mit tegyek, tárjam szét a kezem, ordítsak, tiltakozzam tovább, legyintsek? Mit tegyek, ha egy ellenőr a szegedi villamoson (tudják sárga-szürke ütött-kopott, olyan régi, hogy már Noé is kidobta a bárkából) egy enyhén szellemileg fogyatékos fiút akar megbüntetni, mert nem volt kezelve a jegye? Egyébként lyukasztott, csak nem elég „értelmesen”. Most erő kellett volna s több érzelem. (Mentségére szóljon, hogy a jegykezelő plédoboz működtetéséhez még tíz sámsoni erő is kevés lett volna, nekem is csak azért sikerült, mert felkértem a kocsiban tartózkodó valamennyi férfitársamat, hogy segítsenek.) Sikerült megtalálni egy „baleket”, akit meg lehet kopasztani? Hát hol a jó érzés, a megértés, urambocsá' a könyörület? Értelmesen udvarias hangot üssek meg, vagy az ellenőrt? Sosem volt kenyerem az erőszak, úgyhogy ezt elkerültem, s az agyam telt meg homokkal, nem az érzelmeim. Jól billentem a homokórában. El is határoztam, ha nincs Értelem iskolája, nyitok egyet, csak előbb szponzorokat kell találnom. Ha esetleg lenne rá idejük, de lehet, hogy ők most nem érnek rá. Tanulók ők is, valahol az Értelmesek Akadémiáján.
