Az egyes nyelvekben fellelhető nyelvtani nemek vizsgálatakor mindenek előtt arra kell felhívni a figyelmet, hogy már maga az elnevezés is megtévesztő lehet a kívülállók számára. A „nyelvtani nem” ugyanis olyan kategóriát sejtet, amit a tudományos nyelvészet kreált magának a könnyebb megértés és feldolgozás végett: ugyanakkor feltűnő az a hiány, amely e kategória eredetének vizsgálatát jellemzi a nyelvészet területén.
A „kezdetben vala az Ige” és „Az Ige testté lőn” bibliai kifejezések, amelyekhez hasonló a legtöbb szentkönyv teremtéstörténeti fejezeteiben megtalálható, nyilvánvaló utalás a nyelv, a szavak, a „logosz” teremtő erejére. Egy dolgot megnevezni egyenlő az illető dolog meg- és felismerésével, legalábbis így tartották ezt régen, és a nyelv, a szó mágikus erejének bizonyítékai ma is fellelhetőek még, elsősorban Keleten, mantrák és varázsigék formájában.
A következő lépés annak megértése, hogy a teremtő erővel bíró szó és nyelv hogyan jutott el mai formáihoz. Václavik Bedna szavait idézve: „miképpen veszíthette el ősi erejét a nyelv azáltal, hogy az ember elszakította a szóteremtés ősi, formai és tartalmi analógiájától, azaz isteni vagy égi gyökereitől?”
Kevés ilyen tárgyú rendszerezés áll rendelkezésünkre, amelyek közül a viszonylag könnyebb megértéshez szerintem Hamvas Béla felosztása vihet legközelebb. Ez más forrásokból kiindulva hét fő állomásról beszél, íme, ezek összefoglalása:
Ősnyelv – Ideanyelv – Szimbólumnyelv – Mítosznyelv – Költői nyelv – Köz- illetve Népnyelv – Absztrakt illetve Fogalmi nyelv
Most kíséreljük meg ezeket az állomásokat röviden jellemezni, időrendben visszafelé haladva.
1. A fogalmi nyelv absztrakt. A szavak nem a valósággal, hanem mesterségesen szerkesztett észvilággal állnak kapcsolatban. Nincs valódi tartalmuk, kapcsolatuk a lényeggel, csupán képletek. Hangsorok és formulák, amelyeknek a dolgokkal való kapcsolata a megegyezésen nyugszik. Belül üres, gépesített szavak – tudomány, filozófia vagy az államgépezet nyelve.
2. A köz- vagy népnyelv főként a mese és a népköltészet nyelve, gazdagabb és egyben szegényebb is a fogalmi nyelvnél. Gazdagabb, mert időben hosszabb közmegegyezésen alapszik, és nem íróasztalok mellett kreálták, szegényebb, mert könnyen felvesz egyéni vonásokat, tájszólást, könnyen megmerevedik, megritkul vagy elhal.
3. A költői nyelv a népnyelv intenzív foka. Az ősnyelv ereje ebben a harmadik fokozatban maradt meg nyomaiban napjainkig is. Egyfajta képnyelv, amely formára és tartalomra egyaránt építkezik, és a dolgok lényegéhez majd mindig közelebb kerül, mint a népnyelv.
4. A mítosz már valódi képnyelv, tudja, mi a látszat és a valóság közötti különbség, mi is a dolgok mélye és felszíne, de tartalmában még sokat foglalkozik a külsőségekkel.
5. A szimbólum-nyelv már elszakad a külsőségektől, a belsőre koncentrál, de még mindig a szellem, az ész határain belül, a logikát alapul véve.
6. Az idea-nyelv valójában az észtől szakad el, de mert ez a mai kor emberének túlságosan negatív lehet, hozzá kell tenni, hogy valójában az érzelemre épül, arra a valóságra tehát, amely bennünk is elsőként jelentkezik, a gondolatot és a szót megelőzve. Mi azonban képtelenek vagyunk az érzéseket szavakban megformálni – erre volt alkalmas az idea-nyelv.
7. Az ősnyelv a megnyilatkozás nyelve, amikor „égi hatalmak nyilatkoznak meg az egyes emberen keresztül”. Az ősnyelv a feltételezés szerint minden hangjában és mondatában teremtő erejű volt.
Nem tudom, mennyire érthető a fenti összefoglalás, mindenesetre a lényeg: „Az abszolút megnyilatkozás az értelmet elérve ideává lesz, amikor a külsőhöz is kapcsolódik, szimbólummá, amikor megjelenik benne az ész, mítosszá, amikor mindez elhalványodik, költői nyelvvé, és amikor ez is elsápad, keletkezik a köznyelv, majd a fogalmi nyelv. Jelenleg e két utóbbi korát éljük, és nagyritkán találkozunk még a költői nyelvvel is.”
Fő témánkhoz közelebb kerültünk tehát, amennyiben rámutattunk, hogy a nyelvtani nemek eredetét a nyelvek mai állapotából lehetetlen levezetni, megérteni. A megértés kulcsszava az analógia. Mivel a régi korok emberét nem a logikus, hanem az analogikus gondolkodásmód és világlátás jellemezte, és mivel, mint látni fogjuk, a szavak nembéli megkülönböztetése ebből a korból eredeztethető. Azt talán mindenki tudja, hogy az analógia nem egyszerű hasonlat, hiszen a hasonlat a külső azonosság-jegyekre épül, akárcsak a nyelvtudomány. Az analógia lényege a belső avagy kozmikus hasonlatosság, a dolgok gyökerében rejlő azonosság felismerése, a bizonyíthatóság határain kívül. Ezzel a módszerrel dolgozik az asztrológia vagy a természetgyógyászat sok ága.
Az ősnyelvben, azaz a képnyelvben nem találunk nyelvtani nemeket, amiképpen például az egyiptomi hieroglifákban sem. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az egyes fogalmak, szavak és jelek nem bírtak ilyen megkülönböztethetőséggel. Ellenkezőleg: amint arra Szergej Mordhicsev, Bedna egyik tanítványa rámutat, minden egyes szó, kép vagy jel magában hordozta önnön jellegét, analógiáit és ezzel egyebek között nemét, amivel alighanem mindenki tisztában volt anélkül, hogy ezt külsőleg jelezni kellett volna. A későbbi nyelvek viszont a betűírásra való áttéréssel az érthetőség és átérezhetőség miatt már megkülönböztették a nemeket, ha nem is végződéseikben, de ragozott alakjaikban mindenképpen.
A szanszkrit nyelvből álljon itt egy példa, elsősorban azért, mert a ma ismert nyelvek közül talán ez a legősibb, és még nem veszítette el sajátos kettősségét – a hangmisztikát és az analógia-jelleget. A szanszkrit hangmisztika lényege nem más, mint a sokunk által ismert „mantrázás”, azaz egyes szavak ismételgetése mindaddig, amíg külső formájuktól megszabadulva el nem jutunk a hangsor lényegének megérzéséig, megértéséig. A legismertebb ilyen hangsor az AUM, azaz kiejtve az OM. Ez a formula magában hordozza a három nemet: az A a női, az U a férfi princípium, az M pedig, amely valójában a szanszkritban nem mássalhangzó, hanem az N-nel együtt külön hang, a ma semleges vagy középső nemnek hívott princípiumnak felel meg. (Néhányan külön foglalkoznak a hangok nemével is, de ez másik téma – mindenesetre ennek egy homályosabb formája a „magas” és „mély” mássalhangzók megkülönböztetése a magyarban!) Nekünk elég most annyi, hogy e mantrikus szavak belső tartalma nagyon fontos – hiába ismételgetnénk például a magyar KANÁL hangsort, a külső forma és a hozzá kötött tartalom ugyan elvesztené kapcsolatát, de a forma felbomlásával csupán a szó belső ürességére döbbenhetünk rá.
De térjünk vissza még egy példa erejéig a keleti nemekhez: a BRAHMAN szó hím és semlegesnemű is lehet, pontosabban: van egy hím- és egy semlegesnemű BRAHMAN hangsor, amely csupán deklinációs alakjaiban különböztethető meg egymástól. Példánkat azért választottuk, mert rögtön rávilágít a semleges nem jelentőségére is.
Az analógia következtében nyilvánvaló, hogy a nőnemű szónak női, a hímnemű szónak férfi princípiumai vannak. Az ún. „semleges” nem valójában sem nem semleges, sem nem „középütt álló” – ez a legerősebb nem, a kezdet és a vég neme, az első és az utolsó állapoté. Azért kell ezt hangsúlyozni, mert a mai nyelvekből a „középső nem” eredeti értelme és súlya csaknem teljesen elveszett – „semlegessé” vált. Ahogyan Isten sem nem férfi, sem nem nő, de nem is hermafrodita, hanem a kettéválás előtti princípium, hasonlóképpen a semleges nem is ilyen, széjjelvált vagy széjjelválasztott princípiumok feletti ős- és végállapot hordozója kellene legyen, mint amilyen a BRAHMAN szóban a teremtő erő.
A mai, valójában szegényes és teremtőerejüket veszített nyelvek közül azok, amelyek a nemekre vonatkoztatóan megkülönböztető jelleget őríznek, a nyelv metafizikai gyökereire utalnak, ám egy alighanem végérvényesen leegyszerűsített és elhomályosult formában, és sokan valószínűsítik, hogy idővel ez is el fog tűnni.
Ami pedig Shaumbra szép elképzelését, reményét, gondolatát illeti: érzésem szerint valószínűtlen, hogy éppen a magyar nyelv lenne egy ilyen, csakis a szétválás előtti ősprincípiumot kifejező „léleknyelv” – sokkal valószínűbb, hogy azon nyelvek közé tartozik, amelyek már ebben a homályos külsőségben sem őrzik égi gyökereik emlékét. De ebben a témában nem ismerek semmilyen tanulmányt – ezért inább semleges álláspontra helyezkedem.
