Ha az ugar szót eredeti értelmében vesszük, akkor magyar ugarról persze szó sincs. Hiszen az ugar a „huzamos művelés után pihentetésül átmenetileg be nem vetett szántóföld”. Szép idea, ha így lenne, ideje is lenne a boronálásnak. De hát Ady kesergései óta tudjuk, hogy a „magyar ugar” valami mást jelent, a visszamaradottság, a tespedt semmittevés, a megoldatlanság, a (meg)műveletlenség jelképe. Igazi „magyarizmus”, hogy a jobboldal fáradhatatlanul leleményes vezérének új szavával éljek.

„Ezt a vad mezőt ismerem. Ez a magyar ugar.”

Hát igen. Vad mezőn pediglen nehéz boronálni, nehéz „porhanyósítani”, felaprítani a még megmaradt kisebb-nagyobb rögöket. Merthogy nincs megművelt mező, pláne nem a tetteké, csak árkok, bokrok, innen és túl. Itt lehet temetni, ugrani, bukdácsolni, röghöz kötni és rögeszmékhez kötődni, de a borona jelen pillanatban használhatatlan használati tárgynak tűnik. De valami megoldás azért kell hogy legyen.

Elvégre mindenki érzi, hogy itt az ideje „rendezni végre közös dolgainkat” – na jó, de hogyan, ha egyszer azt sem tudjuk igazán, vannak-e? Pontosabban perszehogy vannak, de ki az, aki ezt fel- és elismeri manapság? Ha már Novák Péter Budapestet említette, és a villamosokat is futólag (mániám nekem is), akkor itt a Combino. Mint közös dolgaink egyik sajátos jelképe. Egy nemrég nyilvánosságra hozott felmérés szerint a jobboldali szavazók szerint egy kényelmetlen, szűk, használhatatlan és ócska járgányról van szó, és legjobb lenne visszacserélni a jó magyar „négyeshatosokra”. A baloldaliak szemében viszont maga a modernség, metropoliszunk egyik ékessége e hosszú, sárga hernyó. Akkor most mi van? Ha már egy villamosról is politikai hovatartozás alapján ítélkezünk, hogyan találjuk meg közös dolgainkat?


Vagy, ha már közös jelkép, ráadásul a Kultúrpart első „nyílt napjának” helyszíne, itt van a Gödör. Nem kell magyaráznom senkinek, mit jelent ez a hely az elmúlt évtized fényében, vagyishogy árnyékában inkább – de legalább tényleg közös lett, végre egyszer sikerült a szánalmas és szomorú politikai csatározások egyik jelképét a maga valójában hasznosítani, egész Budapest érdekében. Lehetne itt színház, lehet itt még akármi is, jelenleg azonban ez van. És ezzel kellett kezdeni valamit. Csöbörből Gödörbe? Lehet. Nyilván ideiglenes a megoldás, de legalább megoldás, átmeneti, jelképes, de olyan igazán magyar.

Úgyhogy elsőként szerintem ilyen dolgokon kellene elgondolkozni. A közöseken. Úgy, hogy azok tényleg közösek legyenek. Kicsit ciki, hogy ezzel kell kezdeni, de hát „így alakult” kis hazánkban. Máshol messzebb járnak, de hát mindenki a saját útját tapossa – vagy, egyelőre, a saját útjába kerülőt tapossa el. Nehogymá' közösködni kelljen! Na, ebből kellene valami kiutat találni, egyengetni, megművelni a gödröket, árkokat, a magyar ugart, közösen, aztán jöhet a borona! Az a helyzet, hogy vannak elképzelések, ötletek, ideák, tervek, álmok, minden van, sok-sok lehetőség, számos út, csak éppen olyan kaotikus a helyzet, hogy a kezdőlépés maga okoz csaknem lehetetlen problémát. A jelenlegi külső és belső káoszban boronálni – nem csupán lehetetlen, de abszurd és kissé hiábavaló is.

Mondok egy konkrét ötletet, persze úgyis hiába, hiszen a süket fülek országa ez, tudjuk jól. Itt van például a BKV. A borzasztó bonyolult jegyrendszerek megoldására tudomásom szerint számos „tanulmánykörutat” tettek már az illetékesek, hogy hogyan is van ez más városokban. Nos, felesleges ilyen tanulmányutakra pénzt kiadni: elég, ha átveszünk egy közeli példát. Prágában két alapjegy van, az egyik 18 korona, a másik 26 jelenleg. Az elsővel korlátozott ideig és korlátozott átszállással lehet utazni (20 perc, öt átszállás), a másikkal 75 percen át bárhonnan, bármin, bárhová, bárhányszor. Ilyen egyszerű. Nincs külön szakaszjegy, metróátszállójegy, metrópótlóvillamos és buszpótló metró, nincs cicomázva a dolog – és működik. Megveszek egy jegyet, és 75 perc alatt úgyis eljutok valahová, ha nem jár a villamos, akkor metróra szállok, ha utálom a metrót, akkor felpattanok egy autóbuszra. Ugyanazzal a jeggyel. És épülnek évről-évre a metróállomások, meg az autópályák, és az embereknek eszükbe sem jut, hogy ilyen közös ügyekben politikát lássanak. Ha pedig valakinek nem tetszik a legújabb, Porsche-Skoda fejlesztésű villamos, hát elmondja a véleményét, és kész. Mindez magánügy, ízlések és pofonok úgy-e bár, de hogy mondjuk egy bal- vagy jobboldali érzelmű polgár saját véleményét feladva pártja álláspontját vetítse rá egy villamosra, az azért meglehetősen abszurd. Ilyen csak a magyar ugaron történhet.

Mostanában egyre többet hallunk arról, hogy „majd a civil társadalom” szerveződése, majd az megoldja a dolgokat. De valóban a civil társadalom szervezetlensége és erejük hiánya az, ami miatt Magyarország meglehetősen lemaradóban van az európai társadalmak kultúrájától? Én azért óvatosabb lennék ezzel az optimizmussal. A „civil társadalom” pontosan olyan helyzetekben, országokban működik boronaként, ahol már megvan az ugar, az alap, ahol egyértelműek a közösség felé vezető első lépések. Merthogy van közösség. Vagy legalább „megvan az igény rá”. Nem csak arról van szó, hogy nálunk a „civil szervezetek” egy része is beállt a politikai szekértáborokba, ez egy dolog. Inkább arról, hogy nem feltétlenül ez a kezdőlépés. A civil társadalom lényege éppen a már formálódó közösség, a közös dolgok, feladata pedig azokért harcolni, rendezni őket. Előbb azonban, persze ez csak magánvélemény, kinek-kinek magában kellene rendet teremtenie, mert addig csak a káosz lesz nagyobb. És ebben nem segít sem az állam, sem a civil társadalom – ez meglehetősen személyes ügy. Előbb egy kis ego-boronálás, aztán jöhetnek a kezdőlépések, kifelé. Amikor már igazán tudjuk, mit is szeretnénk, amikor már felismerjük közös dolgainkat.

A lehetőség tehát egy kéznyújtásra van. De előbb meg kell tanulni odafigyelni a Másikra. „Tegnap kinyújtottam a kezemet valaki felé, s nem vette észre; ma felém nyújtotta ki valaki, és én vagyok az, aki nem veszem észre.” Első lépésként talán erre kellene odafigyelni, amikor kifelé fordulunk önmagunkból... Aztán irány a Gödör, fel a magyar ugarra, ásóval, kapával, boronával!