A világ minden tájáról elérhető az a digitális videótár, ahová angol színházak darabjai kerülnek fel.

Kellene már egy kiáltó hang! De jó hangos, amire kiesnek a füldugók, lemállanak az álarcok, a szemek megnyílnának a látásra. Őszinte és igaz, ha van ilyen. Nyílt levelet írtam a Mindenhatónak. Tele kérdésekkel s kiáltásokkal.

A kiszivárgott hírek szerint az új sztárvársz részekből végre megtudhatjuk, miért vannak fehérben a rohamosztagosok, és az is kiderül, hogy az Endor holdja sajtból van. Hatalmas mágneses mezőkön legelésző foltos emlősök látják el energiával a galaxist, és biztosítják a Birodalom számára a tiszta fejeket.

Ha az ugar szót eredeti értelmében vesszük, akkor magyar ugarról persze szó sincs. Hiszen az ugar a „huzamos művelés után pihentetésül átmenetileg be nem vetett szántóföld”. Szép idea, ha így lenne, ideje is lenne a boronálásnak. De hát Ady kesergései óta tudjuk, hogy a „magyar ugar” valami mást jelent, a visszamaradottság, a tespedt semmittevés, a megoldatlanság, a (meg)műveletlenség jelképe. Igazi „magyarizmus”, hogy a jobboldal fáradhatatlanul leleményes vezérének új szavával éljek.

Manapság divatos szónoki fordulat „elboronálni”, felhívni a figyelmet a temetetlen harcállásokra, lővészárkokra, hullákra, nullákra, és egyáltalán. Mondhatni, minden épeszű demokrata álma, ki a fene bírja ezt a békétlenséget, ha valamit együtt kéne tolni? Kár, hogy a szavakat tettek nem követik, így marad a régi (meg)osztogatás, fosztogatás és egyre kevésbé fiatalos demokráciánk megannyi, akutt gyermekbetegsége. Hogy akkor mégis mit csinálok itt, ásóval a kezemben? Lesújtok.