Az olvasottság nem publikus.

Kultúrpart

  •         
  • Film
  • Színház
  • Irodalom
  • Zene
  • Tánc
  • Folk
  • Képző
  • Podcast
  • Videó
  • Gyermek
  • Produkció

Kultúrpart

  • Film
  • Színház
  • Irodalom
  • Zene
  • Tánc
  • Folk
  • Képző
  • Podcast
  • Videó
  • Gyermek
  • Produkció
Budapesti intermezzo, 16. rész

Budapesti intermezzo, 16. rész

Can Togay János a szerző friss bejegyzései 2018. 12. 03.
Ruszkik haza!
2022-10-22 21:10:34

Van, aki a csillárt is magával hozta. A rakpartról és a hídról karjukon piros-fehér-zöld trikolorral

Emlékek a házból - Út az iskolába III. rész
2022-09-20 21:51:06

Néhány nappal később az ötödik emeleten lakó olasz Antonio kopogtat: „Embereket akasztanak” – jelenti a

Emlékek a házból - Út az iskolába II. rész
2022-05-24 15:59:37

Nehéz álomból ébredve az üvegajtón játszó fényekből és a lakás csöndjéből megértettem, magamra

Emlékek a házból – Út az iskolába – I.
2022-04-12 14:37:25

Újra meg újra megszületett a kert varázsa, a világ, amelyben otthon voltunk, és ami végsősoron a hazánk volt.

további bejegyzések a szerzőtől »

Az illető feláll a székről, kezet fog velem, bemutakozik. Nem értem pontosan a nevét. Nyomozótiszt. A lövöldözés ügyében szeretne beszélni velem. Sajnálja, ami velem történt.

Előzmények:

A napló íróját leütik egy kapualjban. Egy nő fogadja be az emlékezetét vesztett férfit. Néhány napos ottléte alatt szerelem ébred közöttük. Ennek a nő férje váratlan hazatérte vet véget. A férfi egyedül találja magát a számára ismeretlen városban. Reggel egy padon arra ébred, hogy a közeli bankot éppen kirabolják. A menekülő rablók egyikében felismeri azt a fiatalembert, akit a nőnél eltöltött idő alatt figyelt meg a konyhaablakból. A fiatalember szerelemféltésből társának szánt lövése hősünket éri. A kórházban visszatérnek emlékei. Kiderül, hogy ágyszomszédja pont az az öregember, akit védve néhány napja verekedésbe keveredett. Azt is megtudja, hogy felesége és kislánya meglátogatták a kórházban mélyaltatása idején. Eszébe jut egy levél, amit feleségétől kapott azon a napon, amikor leütötték. Válásról volt szó benne. Az őt ért lövés körülményeire azonban nem emlékszik. A zsémbes öreg arra kéri, olvasson fel neki a bibliából, és még aznap éjjel szívrohamban meghal.

 “.A hely, ahol az öreg feküdt teljesen üres. Se ágy, se öreg. Szomorúság fog el. Becsukom a szemem. Az öreg szemét látom magam előtt. Felemelkedik a teste. Mint egy léggömb, úgy ütődik a mennyezetnek. A feketeségben, csillagok között egy szikladarab közeledik. Az öreg teste a szikla felé emelkedik, beúszik a barlang száján és eltűnik a sötétben.” 

Potsdami napló, november.

A föld kietlen, halvány derengés mindenütt. Vizek csobognak a sziklák alatt. Eső permetez. Meztelenül fekszem hanyatt a gránittömbökön. Felkelnék, de nem tudok, csak hasra fordulni. A láthatárig húzódó kőtenger mögött parányi fényfolt gyullad. Érzem, ahogy a szememen át belém hatol, felmelegíti a járomcsontom, a mellkasom, a hasam, az ágyékom. A vöröses-sárgás fény növekszik, a sziklák árnyékokat vetnek. Aztán egyszeriben mindent elönt a fény. Felébredek. Hajnal van. Eszembe jut az öreg. Kivánszorgok a fürdőszobába. A csészén ülve majdnem elalszom. Visszaaraszolok az ágyamba.

Eszembe jut a köveken csillanó fény. Meg az éjszaka, amit Ágnessel töltöttünk a tengerparton. Mélységes éjszaka és mégis világló, tajtékos habok. Felettünk négy csillag egy képzeletbeli négyszög csúcsain. A Pegazus. Ágnes felém hajol, bőrének a napozástól olyan illata van, mint a frissen sült kenyérnek. Éhes vagyok. Annak idején, ha hajnalban Ágnessel és barátokkal valami kocsmából vagy buliból hazafelé tartottunk, volt, hogy megálltunk egy-egy pékség pinceablaka előtt, odavonzott a kenyér illata. Néztük a pékeket munka közben. Előfordult, hogy lehívtak bennünket a műhelybe, megkínáltak kenyérlángossal. A jóindulatnak és a nagyvonalúságnak erre a gesztusára valójában nem volt nem volt semmi magyarázat. Szomjas is vagyok. Nagyon.

Felébredek. A nővér áll az ágyamnál a reggelivel.

– Jó reggelt, doktor úr! Most már ehet egyedül is. Örül?

Örülök. A tálcát a tálcatartóra helyezi.

– Jó étvágyat! — mondja, és elindul kifelé.

– Nővér! — szólok utána. — Megkaphatnám a telefonom?

– Nem volt magánál telefon, amikor behozták. Valójában semmi sem volt magánál. Egyetlen igazolvány sem. Ha nem ismeri fel a főorvos úr, akkor névtelen betegként kellett volna kezelnünk…A folyosón van telefon. De ha akar, a nővérszobából is telefonálhat.

– Köszönöm. Akkor majd szólok.

Rágom a zsemlét, iszom a teát. Kirabolt az a két alak. Nem csak az öreget, engem is. Megint csak eszembe ötlik a futás a sárga keramitkockákon a ház udvarain át. A délutáni záportól nedves kövek csúsznak is. Ágnes. Ágnes jön haza bevásárlásból, megy fel a lépcsőkön, nyitja az ajtót a kislány elé szalad. - Apa hol van? — Mit mondhatott neki? Nem akarja felizgatni. Apának dolga van. Elutazott. Ilyesmi. Közben arra gondol, hogy szóval egy levél elég, és már haza se jön. Felhívom, de akkor miről beszélünk? A levélről?

Az üres teremben fekszem egyedül. Megpróbálok visszaemlékezni arra, amit írt. Szavak jutnak az eszembe. Nem jut el hozzám. Tehetetlenségében. Minden megfagyott. Megismerkedett valakivel. Nem akar hazudni. Lehet, hogy nem ebben a sorrendben írta.

Jó, a seb fáj. Ez természetes. De hetekig itt feküdni? Jó volna úszni. Aznap kettőt operáltam. A második beteg műtét közben sztrókot kapott. Nem tudtam visszahozni. Megpróbáltam, olyan volt, mint amikor eltévedek álmomban, futok, hiába keresem a kijáratot. Mint annak idején a Vidámparkban, amikor anyát elsodorta a tömeg. Anya! Sírás a torkomban. Sár, kabátok. Ágnes. Megfagyott minden. Nem jutok el hozzád. Lehet, hogy nem ebben a sorrendben. Babó áll és néz, suttog: „Apa!”

Felriadok a félálomból. A nővér áll az ajtóban.

– A főorvos úr kéri, hogy nézzen be hozzá!

– Milyen ügyben?

– Nem tudom. Hoztam kerekes széket is.

Belátom, hogy értelmesebb beleülni, mint végigcsoszogni a folyosókon. A nővér eltolja a kerekes széket az ágyamig.  Átülök. Intek, mint valami fáradt rajzfilmhős: Előre!

A folyosón mindenfelé betegek. Az az igazság, hogy otthon érzem magam. A kórtermek szaga, a hálóköntösök, fürdőköpenyek, papucsok. A nyitott ablakon becsapódó meleg levegő. Az orvosi fapapucsok csattogása, a teherhordó lift fémajtajának csapódása, mintha hosszabb idő múltán hazaérkeztem volna. Az osztályvezető főorvos irodája az első emelet végében van. Névtábla az ajtón. Egy kis előtér, az iroda és a vizsgáló. Betolnak az irodába. A főorvos lelkesen közelít.

– Szervusz, kérlek! Hogy érzed magad?

Kezet fogunk. Látom az arckifejezésén, hogy elvárja, hogy felismerjem.

– Szervusz! Köszönöm, amit értem tettél!

Nincs egyedül, egy fiatalabb férfi ül az íróasztallal szemközti széken. A főorvos még tartja a kézfogást. Mosolyogva néz. Hirtelen a gyermekkorom jó szagú, rózsaszínre suvickolt orvosai jutnak eszembe. Én is ilyen volnék?

– Nem tudod, ki vagyok, ugye? — kérdezi.

Elönt a szégyen. Ez az ember felismert, valószínűleg megmentette az életem, orvos, biztos találkoztunk már valahol, és én tényleg nem tudom, hogy kicsoda. De hát nem ismerhetem a város összes orvosát.

– Semmi baj. Én persze ismerlek, de te néggyel fölöttem jártál. Nem néztetek lefelé, csak a csajokra. El is vetted azt a lányt az évfolyamunkból, ugye? Az Ágnest. Sokan hajtottak rá. Együtt vagytok még. Láttam, hogy meglátogatott. Ennyi idő után ritka az ilyen.

Mosolyogva néz. Érzem, ahogy megindul egy verejtékcsepp a homlokomon.

– Igen. Ne haragudj, most már rémlik. Csak az arcot és a nevet összerakni nehéz néha.

Udvarias.

– Semmi baj! Örülök, hogy hozzánk kerültél. Nagyon rossz állapotban voltál!

Ebben igaza van. Mosolyog. Látnivalóan olyan ember, akinek nem esik nehezére mosolyogni. Az íróasztal előtt ülő férfi felé fordul.

– Az úr a rendőrségtől van. Beszélni szeretne veled.

Összeszorul a gyomrom a rendőrség szóra. Erről már nem fogok leszokni soha.

Az illető feláll a székről, kezet fog velem, bemutakozik. Nem értem pontosan a nevét. Nyomozótiszt. A lövöldözés ügyében szeretne beszélni velem. Sajnálja, ami velem történt. A férfiakat keresik, akik bankot raboltak, és akik közül az egyik meglőtt engem.

Őszintén meg vagyok lepve.

– Bankot? – Azok bankot raboltak? Milyen bankot?

A nyomozó egy jegyzetfüzetet vesz elő.

– Akkor én magukra hagyom magukat - mondja a főorvos.

– Nem szükséges –  jegyzi meg a nyomozó, — csak néhány kérdés. Ha jobban lesz a doktor úr, úgyis be kell még jönnie tanúskodni. Ez csak egy gyors egyeztetés.

Ez rám vonatkozik. Ha jobban leszek. Eszembe jut a lakásunk, a ház, ahol olyan régóta lakunk. A tér, az utca. Meg hogy jó lesz megint úszni.

– Látott valamit a bankrablásból?

Ijesztő a kérdés. Milyen bankrablásból?

– Nem. Az igazat megvallva, nem tudom, miről van szó. Két csavargót láttam, aki megtámadott egy öreget, elvették a pénzét. Ahogy utánuk eredtem, egy kapualjban leütöttek. Ezek szerint meg is lőttek. Hogy ez hogyan történhetett, nem tudom.

A férfi néz, aztán a jegyzetfüzetébe ír valamit.

– Nem látta azt, aki magára lőtt?

– Nem tudom, melyikük lőtt rám.

Elbizonytalanítanak a kérdései.

– Mit keresett azon a padon? Mi dolga volt kora reggel a körúton?

 – A körúton? De hát ez nem a körúton történt!

Felnéz a jegyzetfüzetéből.

– Magát ott érte a lövés. Onnan szállították be. Miért üldögél a körúton egy padon kora reggel? Ez szokatlan. Munkába indult? Rosszul lett?

Ismételgetem magamban a kérdéseket, hátha valamilyen ismerős elemre bukkanok, ami tisztázhatná a félreértést.

– Ne haragudjon, de nem értem a kérdést. Nem tudom, mire vonatkozik. Én nem szoktam reggelente padokon üldögélni. A kórház, ahol dolgozom, a város másik végében van.

Nem szól semmit, figyel. Sötét bőre van, barna szemei, rövidre vágott fekete haja. Aztán a jegyzetfüzetébe néz, majd megint rám.

– Mit mondott, hol ütötték le?

 – Az uszodából jövet, a Körönd sarkán.

 – És mikor?

 – Péntek délután.

– Ma hétfő van. Azt állítja ezek szerint, hogy három napja történt?

Nem. Nem történhetett három napja. Hiszen jóval hosszabb ideje vagyok már itt.  Megrázom a fejem, a lábujjaim nézem, amint kibukkannak a papucsomból. Ágnes vette nekem még évekkel ezelőtt. Válaszolnom kell.

– Nem, nem hiszem. Valami nincs rendjén.

Az ablakon a nyomozó mögött a kórház belső udvarára látok. Egy teraszon két ápoló cigarettázik. Visszhangos csattanások zajai hallatszanak. Valamit építhetnek a kórház területén. A főorvos, aki eddig a számítógép képernyőjét figyelte, most megszólal:

– Ne feledje, hogy egy ilyen sebesülés súlyos sokkal is járhat. Nem biztos, hogy erőltetni kéne ezt a kihallgatást.

A nyomozó a főorvosra pillant.

– Ez nem kihallgatás… De igaza van, talán, ha jobban lesz, pontosabban tudja rekonstruálni a történteket a doktor úr.

Feláll. Elteszi a füzetét.

Az ablakon túl az ápolók közül az egyik elnyomja a cigarettát, bemegy az épületbe. A másik magában álldogál tovább.

 – Köszönöm a segítségét, főorvos úr - mondja a nyomozó.

Aztán kezet fog velem is. Viszonylag kis keze van.

– Keresni fogjuk — mondja biztató hangsúllyal. Majd a homlokomra esik a pillantása.

– Ez a seb, ami az ütéstől származik?

A lépcsőháznál deszka villan, csattanás a homlokomon. Villámok a szememben.

 – Igen. Azt gondolom.

Közelebb hajol. Érzem a dezodor illatát.

– Megnézhetem?

A főorvosra néz. Az készségesen feláll az asztal mögül, odalép hozzám, megnézi a homlokomat.

– Megengeded? — kérdezi tőlem.

– Persze — bólintok. Hirtelen érdektelenség fog el. Az egész helyzet fáraszt, Ágnest szeretném látni, Babót. A másik ápoló is bemegy az épületbe. Közben a főorvos leszedi a kötést a sebemről. Leírja a nyomozónak sebet. Felépítését, a gyógyulás fázisait. Elmagyarázza, hogy már nagyobb részt elindult epithelizációs fázis.

A homlokom felett állnak. Eltakarják a kilátást az ablakon. Haza fogok menni. Megbeszélem vele.

– Mikori lehet? — kérdezi a nyomozó.

A főorvos nézi a sebet.

– Több, mint egy hetes biztos van már.

Elhallgat, erről bizonyára ugyanaz jutott az eszébe, mint nekem.

– A doktor urat azonban még nincs egy hete, hogy beszállították, ugye? — kérdezi a nyomozó.

– Nincs. Szerda óta van nálunk.

A nyomozó rám néz.

– Akkor hol volt a két időpont között?  Az ütött seb és a lőtt seb időpontjai között? Mit csinált azokon a napokon?

Figyel engem. Zsebkendőt vesz elő, kifújja az orrát.

– Érti a kérdésemet?

– Igen.

Megszédülök. Annyira, hogy meg kell kapaszkodnom a kerekes szék karfájába. A lábujjaimat nézem, amint kibuknak a papucsból. Ágnes…

– Doktor úr!

A nyomozó felemeli a hangját.

Ránézek.

– Igen, hallom. Értem a kérdést. Nem tudom. Fogalmam sincs, hogy mit csináltam azokon a napokon. És hogy hogyan kerültem a körútra.  

(Folytatása következik.)

tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Can Togay Potsdami Napló

Ajánlott bejegyzések:

  • „Ennyike?” – A kérdés, amit nem lehet megkerülni „Ennyike?” – A kérdés, amit nem lehet megkerülni
  • Erdélyi örökség: letöltve – Néprajz és digitalizáció egy térben Erdélyi örökség: letöltve – Néprajz és digitalizáció egy térben
  • A lélek hangja Harlem szívéből – Motown klasszikusokkal tér vissza a gospelkórus A lélek hangja Harlem szívéből – Motown klasszikusokkal tér vissza a gospelkórus
  • Együtt lenni jó – újra itt a Kispesti Városünnep! Együtt lenni jó – újra itt a Kispesti Városünnep!
  • Hidegháborús kémfilm forog Vilmányi Benett főszereplésével Hidegháborús kémfilm forog Vilmányi Benett főszereplésével

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpart.hu/api/trackback/id/tr5214412980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tovább a Facebook-ra

A Kultúrpartot 2024-ben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

mmalogoc_1_ketsoros.jpg

Legolvasottabb

  1. Megdöbbentő fotók a néptelen fővárosról
  2. Top 10: ezek a legjobb szerelmes filmek
  3. A 10 legütősebb drogos film
  4. Megjöttek a meztelen hősnők
  5. Meztelenség és anatómia
  6. A forradalom egy holland fotós szemével
  7. A legizgalmasabb fotók 2015-ből
  8. Meztelen fővárosiak
  9. Készülőben a nagy meztelen album
  10. Nézd meg a 48-as szabadságharc hőseiről készült fotókat!

Hírlevél feliratkozás

Kultúrpart Csoport

  • Kultúrpart Produkció
  • Kultúrpart Kommunikáció
  • Rólunk

Kapcsolat

  • Impresszum
  • Partnereink
RSS Facebook Twitter
süti beállítások módosítása
Dashboard