Eltűnt a Vígszínház honlapjáról az Alföldi Róbert rendezte előadás, melyet novembertől játszott volna a Szent István körúti teátrum.
Eltűnt a Vígszínház honlapjáról az Alföldi Róbert rendezte előadás, melyet novembertől játszott volna a Szent István körúti teátrum.
Hajdú Péter ugyan előre kifizette a külföldi zenészek gázsiját, ők azonban úgy nyilatkoztak, nem akarnak fellépni az eseményen.
Egy hét nyári szünet után folytatódik a tévésorozat forgatása. Jelenleg a fóti filmstúdióban zajlanak a munkálatok.
A vita a legendás olasz édesség, a tiramisu miatt robbant ki két olasz tartomány között: a felek azon vitatkoznak, ki keverte ki először a jellegzetes ízt.
Két évvel hangszál operációja után John Mayer még mindig érzi az utóhatásokat – főleg, amikor régi dalait akarja énekelni.
Ezzel a címmel hirdet rajzpályázatot gyerekeknek a Puskin Kuckó, a budapesti Puskin mozi gyerekeknek szóló programsorozata. A leadási határidő szeptember 15.
Szeptember 6-án és 7-én immár negyedik alkalommal kerül színpadra Szigetváron Moravetz Levente rendezésében a Zrínyi 1566 című darab.
A francia költő és művészeti esszéíró-kritikus, a világirodalom egyik jelentős alakja volt. 1867. augusztus 31-én, 46 éves korában érte a halál.
A Los Angeles-i lemezbolt-tulajdonos élete utolsó évtizedében fordult a színészet felé, és olyan filmekben kapott szerepet, mint a Másnaposok, a Mad Men (Reklámőrültek) vagy a Modern család.
Látványos fényshow tárul fel szemünk előtt minden alkalommal, amikor a Perseidák átvonulnak a sötét égbolton.
Uwe Bollt sokszor nevezték már a világ legrosszabb rendezőjének. A német filmes most mégis úgy döntött: közösségi szponzorációval próbálja összeszedni a pénzt legújabb, Edward Snowden és Julian Assange inspirálta filmjéhez.
A Cimbaliband és vendégei (Sebestyén Márta, Talamba Ütőegyüttes, Fricska Táncegyüttes, Szirtes Edina "Mókus", Lukács Miklós és Oláh József) ízletes borokhoz társítanak felejthetetlen muzsikát a MOM színpadán, szeptember 6-án.