2,5 millió euróból újították fel az 1340 és 1424 között épült velencei Dózse-palota homlokzatát.
2,5 millió euróból újították fel az 1340 és 1424 között épült velencei Dózse-palota homlokzatát.
A Katona nagyszínpadán Oszkár és Marianne, az Örkény színpadán Kasimir és Karoline példázza a gazdasági válság emberi kapcsolatokig legyűrűző hatásait. A századforduló és a gazdasági világválság darabjai, így Ödön von Horváth népszínművei is azt a felsimerést helyezik a központba, hogy a ’szex, szerelem, gyengédség’-nek árfolyama van. Manapság pedig ezek a modern szerzők kelendőek a színpadokon, nem véletlenül.
Móricz Zsigmond művében Schell Judit, Lukáts Andor, Kulka János, Hollósi Frigyes és Garas Dezső is játszik. A Nemzeti Színház zenés darabja inkább a prózai eredetihez áll közelebb.
Az ötvenes évek legendás dzsesszmuzsikusai mellett James Deanről is több fotósorozatot készített Dennis Stock, aki 81 évesen hunyt el rákban.
Január 15-én Anyagyilkosság, morfium és pszichoanalízis címmel tart előadást Kőváry Zoltán pszichológus Csáth Gézáról és Kosztolányi Dezsőről a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A droghasználó magyar írók traumatikus élményeiről és a magyar rockzenében rejlő lehetőségekről faggattuk az előadót, aki egyébként a The Trousers zenekar gitárosa is.
Többek között török és német filmhét, valamint a közép- és délkelet-európai mozira fókuszáló CinePécs filmfesztivál is erősíti a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF)-projekt interkulturális jellegét.
Évtizedek óta egy kis amerikai faluban élt Györgyey Klára írónő, akinek három könyve jelent meg, és tevékeny műfordító volt.
Mi jut eszedbe a romantikus vígjátékokról? Esetleg az, hogy veszel a szüleidnek házassági évfordulójukra két jegyet a Játékszínbe, valami vicces angol darabra, amit Ungvári Tamás fordított, és melyben Balázsovits Edit és Babicsek Bernát évődik?
Egy év késéssel, de megérkezett Magyarországra is Juraj Jakubisko veterán szlovák filmrendező történelmi szupermozija, a Báthory. A Báthory Erzsébetről szóló alkotást, amelyet január 20-tól vetítenek a magyar mozik, csütörtökön mutatták be a sajtó képviselőinek az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Több mint háromszáz millió forintnyi összegért adták el a New York legvékonyabb házának nevezett épületet.
A különleges események mellett a látogatók számára meghirdetett játékkal és fotópályázattal ünnepli ötödik születésnapját a Művészetek Palotája: a mától hozzáférhető kuponfüzetekbe egészen júniusig gyűjthetik a vendégek az Ötcsillagos élmény című játék keretében a csillagokat, az "Élmény! Minden tekintetben." jeligéjű pályázatra pedig február 20-ig várják a felvételeket.
Életének 80. évében elhunyt Varga Gyula Jászai Mari-díjas színművész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja.