Nyilvántartás készül a dél-szlovákiai várakról a Felső-Magyarországi Várak Egyesületének közreműködésével - mondta Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója, a program szlovákiai koordinátora.
Nyilvántartás készül a dél-szlovákiai várakról a Felső-Magyarországi Várak Egyesületének közreműködésével - mondta Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója, a program szlovákiai koordinátora.
Nagy Tamás nevét kevesen ismerik itthon – Hollandiában bezzeg! Vasárnap és kedden a budapesti nagyközönség is ízelítőt kap belőle, miért is tartják élő klasszikusnak – külföldön.
A görög falu nem fog szép emlékeket őrizni az idei Karácsonyról. Pedig biztos ugyanúgy készültek rá, mint korábban. Valakik úgy döntöttek, lemérgezik az idei ünnepet.
81 ezer különböző helyen 4.65 millió pontra összpontosít Kína árgus szemekkel, és nem is tudjuk, hogy ahol járunk, mennyi szempár figyel gyanakodva. Pedig nem árt óvatosnak lenni.
Hogy is fogjuk majd nevezni? Nullás éveknek? És amíg szokjuk ezt a kifejezést, ugye nem felejtjük el azokat, akik percekre, órákra boldoggá tettek minket? Éljük át újra! Videós összeállításunk - kilencedik rész.
Az, hogy karácsonyra dalokat írnak, még nem baj. Az se, ha klip van hozzájuk. De vannak kliprendezők, akiket a nagy szeretethullám ellenére szívesen agyonvernénk. Mit gondolnak ezek egyáltalán?
Mire képes a magyar rockzene? A Dürer-kertben szép szál fiaink megmutatták, mit tudnak.
Karácsony van, az összes tévécsatorna unalomig ismert filmek egész hadát adja, és a nagy dömpingben már nem is feltétlenül emlékszünk, mit érdemes megnézni és mit nem. Megpróbálunk támpontot adni a választáshoz...
Hamarosan „új világ következik”, amelyben kitüntetett helyet kell, hogy kapjon a kultúra – fogalmazott a Nagyítás című új hetilap első számának bemutatóján Csontos János főszerkesztő és ez, azt hiszem, nem volt helyes.
A Karácsony, akármilyen ünneprontó tény is, a boldogtalan emberek elkeseredett lépésének szezonja. A 45 éves dalszerző-énekes valószínűleg öngyilkos akart lenni. Most kómában fekszik.
Az, hogy karácsonyra dalokat írnak, még nem baj. Az se, ha klip van hozzájuk. De vannak kliprendezők, akiket a nagy szeretethullám ellenére szívesen agyonvernénk. Mit gondolnak ezek egyáltalán?
A rekordmelegben minden magyar sípálya bezárt, és a határ közelében fekvő osztrák, szlovák és szlovén pályákra sem érdemes kiutazni - írta a www.sitv.hu pénteken.