A következő hetekben vélhetően az egyik elsőszámú budapesti témát szolgáltatják a jó szimatú szervezők. Vajon hány évünk lapul az Úttörő áruház csomagolópapírja alatt?
A következő hetekben vélhetően az egyik elsőszámú budapesti témát szolgáltatják a jó szimatú szervezők. Vajon hány évünk lapul az Úttörő áruház csomagolópapírja alatt?
Jól esik a takonyszürke novemberben a nyári kalandtúránk felvételeit nézegetni! Amikor a Kultúrpart Spektrum tévén edzett stábja a magyar vidék felfedezésére indult, még nem sejthették, hogy a Piripócsra vezető út fehérmájú asszonyokkal van kikövezve. Vigyázat! Idős nénik szájából - durva szövegek!
Jó ütemben halad a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházása, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont építése.
Az idén ünnepli megalakulásának ötvenedik évfordulóját a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar, s most ünnepi hangversenysorozatra készül - közölték a zenekar és a fenntartó Békés Megyei Önkormányzat vezetői.
Második kőszínházi évadját kezdi a veszprémi Pannon Várszínház Balatonfüreden: a Balaton Szabadidő Központban jövő év májusáig öt nagy zenés produkciót mutatnak be bérletsorozat keretében.
Kelet-Európában az 1989 után megalakult új nemzetállamokról és az etnikai tisztogatásokról szól egy új, 16 tanulmányt tartalmazó kötet, amit tegnap mutattak be Budapesten.
Kiállítások, színházi előadások és koncertek mellett teaház és kerekasztal-beszélgetés is színesíti a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum programjait az év utolsó két hónapjában.
Három díjat söpört be Beyonce az MTV Európai Zenei Díjak (Európa Music Awards) csütörtöki díjkiosztó gáláján Berlinben. Egy ugye nem elég, ha valaki ilyen tehetséges.
Elégedettek a Haydn-emlékév mérlegével a szervezők: a négyezer rendezvény 435 ezer látogatót vonzott. Az testvérek között is a lakosság 5 %-a. Gratuláció.
Életműdíjjal tüntette ki Kányádi Sándor költőt a Romániai Magyar Könyvescéh (RMKC) - jelentette be a XV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitó ünnepségén Káli Király István, a céh elnöke.
A mindennapos mókuskerék könnyen felőrölheti idegeinket. Ha nem figyelünk tudatosan arra, hogy feltöltődésre, rekreációra is fordítsunk energiát és időt, akkor végképp "lemerülhetnek az elemeink”. Mindenkinek érdemes stresszoldó technikákat elsajátítania - mondja a DIMENZIÓ Egészségközpont szakembere, Dr. Hovanecz Anikó, aki elsősorban a jógát ajánlja. El is mondja miért.
Breiner Tamás mentalista és bűvész már gyermekkora óta érdeklődik a rejtélyek és misztikus jelenségek iránt. Tizenhat évesen rádöbbent, olyan képességekkel rendelkezik, melyek segítségével képes megfejteni mások gondolatait. Uri Geller A kiválasztott című műsorában láthattuk nemrégiben, ám a mentalista mégis az élő fellépések híve. November 5-én Breiner Tamás a Spinoza Házban tartott önálló estet. Interjú.