Mivel alaposan visszaestek a DVD-filmek eladásai, a nagy filmstúdiók ahhoz a módszerhez folyamodnak, hogy a forgalomba került új filmek kölcsönzését pár hétig visszatartják.
Mivel alaposan visszaestek a DVD-filmek eladásai, a nagy filmstúdiók ahhoz a módszerhez folyamodnak, hogy a forgalomba került új filmek kölcsönzését pár hétig visszatartják.
Megújult az egyik legrégibb magyar nyelvemlék, az Apor-kódex; a Balassi Intézet támogatásából restaurált 500 éves kötetet csütörtökön teszik láthatóvá.
Megjelent a Bartók Új Sorozat két legújabb korongja, amelyeken a Mikrokosmos Vonósnégyes előadásában a zeneszerző hat kvartettje hallható.
Negyven éve, 1969 novemberében alakult meg a szlovákiai Szőttes néptáncegyüttes, amely a négy évtizedre kétnapos ünnepségsorozattal emlékezik meg december elején.
Második hosszabb amerikai turnéjáról tért haza nemrégiben a Kistehén zenekar. Mint a rendkívül népszerű együttes frontembere, Kollár-Klemencz László elmondta, az Újvilág felfedezése korántsem ért véget.
Továbbra is népszerű az újságolvasás; a 15 évnél idősebb népesség 82 százaléka vett a kezébe valamilyen sajtóterméket 2009 első felében - derül ki a GfK Hungária és az Ipsos Nemzeti Médiaanalízis tanulmányából.
A Szegedi Nemzeti Színház ad otthont november 3. és 17. között a második Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval döntőjének; emellett új premier is várja a következő hónapban a nézőket.
Multimédiás dupla "űrkoncertet" ad pénteken a fővárosi Szkéné Színházban a Sc.Art együttes; a különleges produkciót egy eddig kevéssé ismert, úgynevezett live coding technikával megvalósuló vetítés kíséri.
Lily Allen úgy gondolta, saját kezébe veszi a világ irányítását, és egy váratlan tervvel megoldja azt a problémát, amin szakemberek ezrei törik hasztalanul a fejüket. De neki sikerülni fog.
Nyolcvan éve, 1929. október 28-án követett el öngyilkosságot Osvát Ernő író, kritikus, a Nyugat szerkesztője. Kazinczy Ferenc mellett a legnagyobb magyar irodalomszervező volt.
Közös bemutatót tart pénteken a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája a Fesztivál Színházban; Schiller drámája Alföldi Róbert rendezésében, elég különleges formában kerül színre. De még mennyire!
Tiszteletre méltó, amikor korunk egyik vezető színésze újságírónak adja ki magát, és interjúkat készít egy igazi (!) diktatúrában. Mi viszont aggódunk érte. Kuba azért most is Kuba.