Az egykori amerikai elnök kijelentette, reméli, új, nemsokára megjelenő könyve nem okoz akkora botrányt, mint az előző Palesztina – béke, nem apartheid című legutóbbi könyve.
Az egykori amerikai elnök kijelentette, reméli, új, nemsokára megjelenő könyve nem okoz akkora botrányt, mint az előző Palesztina – béke, nem apartheid című legutóbbi könyve.
Papok segítik a közlekedési rendőrök munkáját Oroszországban; az ortodox lelkészek prédikációt tartanak a vétkező sofőröknek, ikonokat osztogatnak és szenteltvizet permeteznek a balesetveszélyes útkereszteződésekre.
Már biztos, hogy jön jövőre az AC/DC együttes, Beyonce és Pink. Sereg István, a létesítményt üzemeltető TriGranit Management Kft. igazgatója és Koncz Ernő, a TriGranit kommunikációs igazgatója számoltak be terveikről, fejlesztéseikről.
Lemondta európai turnéját, így Budapesten sem lép fel jövő csütörtökön Vince Neil, a Mötley Crüe metálbanda énekese. A meglehetősen öntörvényű zenész menedzsmentjétől a napokban érkezett meg a koncert hivatalos lemondása.
Lapértesülések szerint Gwen Stefani már a harmadik gyermekét várja. Az énekesnőnek és férjének, Gavin Rossdale-nek már van két fia, Kingston és Zuma Nesta Rock, de Gwen mindenképpen szeretne még több gyermeket, mert imádja az anyaságot.
Azon kapták Los Angelesben Mark Wahlberget, hogy nyilvánosan vizel a járdaszegélyen. A dolog már csak azért is furcsa, mert másodpercekkel korábban jött ki egy kávézóból, ahol igénybe vehette volna a mellékhelyiséget.
Felújítják és átalakítják az évek óta üresen álló mozit Keszthelyen; a többfunkciós épületben a megyei művelődési és ifjúsági programokon kívül a Vajda János Gimnázium diákjainak biztosítanak majd tornatermi lehetőségeket.
Valamit nagyon tudhat Angelina Jolie. Főzni nem, az biztos, ezt maga Brad Pitt állította. Ezt írta legalább is a szívtipró színész Jamie Oliver legújabb repectkönyvében.
Debreczeni Zita felizgatta az amerikai rappert, Kanye Westet, aki még a blogjára is felrakta a lány szexi képeit.
Magyar színész is szerepel a Royal Shakespeare Company (RSC) legújabb produkciójában. Magyar Éva Capuletnét alakítja a Rómeó és Júliában, ő az első magyarországi művész, aki a világhírű brit társulattal dolgozik - közölte a londoni Magyar Kulturális Központ csütörtökön.
December 5-én eljön a puszták népe, hogy sajátos kettős honfoglalással vegye birtokba a Petőfi Csarnok színpadát, és persze, hogy megidézze a Végtelen Ázsia ősi szellemét. Először a SZILAJ Dobcsoport áldoz a tradíció oltárán, de láthatjuk Kerékgyártó Edina szakrális táncművész műsorát is. És aztán megjelennek kalandozó zenészeink, a Vágtázó Csodaszarvas hősei, hogy elröpítsenek minket az ősi honba.
Szívelégtelenség következtében elhuny Odetta amerikai folk és bluesénekesnő, polgárjogi aktivista. A művésznő, aki az év végén lett volna 78 éves, és fél évszázadon keresztül számos énekesre - köztük Bob Dylanre, Joan Baezre - gyakorolt jelentős hatást, a New York-i Lennox Hill kórházban halt meg kedden, ahová veseproblémákkal szállították be néhány héttel ezelőtt. Az utóbbi időszakot már kerekesszékben élte le.