Kortárs roma festők műveiből nyílt kiállítás "Az emlékezés színes álmai" címmel pénteken Salgótarjánban; az október végéig látogatható tárlaton 11 alkotó 140 képét mutatják be a Nógrádi Történeti Múzeumban.
Kortárs roma festők műveiből nyílt kiállítás "Az emlékezés színes álmai" címmel pénteken Salgótarjánban; az október végéig látogatható tárlaton 11 alkotó 140 képét mutatják be a Nógrádi Történeti Múzeumban.
Rohantunk, lefáradtunk, kifulladtunk, bolyongtunk, elvesztünk az út-vesz-tő-ben. Több ezernyi szigetlakóval kerestük az utat és magunkat. Döntöttünk, választottunk, lenyugodtunk. És még a tükröt is cipeltük – hogy belenézzünk.
Jól jellemzi a brit indie-rockohoz való viszonyunkat, hogy többen megkérdezték: még aktuális a Kaiser Chiefs? Hát persze, jött rá a válasz: tavaly jelent meg a Yours Truly, Angry Mob című milliós eladásokat produkáló sikerlemezük.
Egyre nagyobb a por, egyre rosszabb állapotban vannak a vécék, egyre kevésbé törődünk azzal, hogy nézünk ki, mert úgyis mindegy, és messze van még a vége. A Sziget második - azaz negyedik - napja képekben.
Ugyan nem volt teltház a Sziget második napján, csütörtökön mégis látogatói csúcs született: a fesztivál 16 éve alatt ezen a napon látogattak ki a legtöbben, 68 ezren a Hajógyári-szigetre.
Magyarországon eddig még soha nem látott gótikus műkincsek, táblaképek, oltárok, szobrok érkeztek csütörtökön a szegedi Móra Ferenc Múzeumba, a kassai múzeum anyagát a közgyűjtemény szeptember 1-jén nyíló bibliai kiállításán mutatják be a közönségnek - közölte Zombori István múzeumigazgató.
Adott egy vérprofi zenekar, egy vérpofi énekes, aki ráadásul még táncolni is nagyon tud. Jay Kay játszi könnyedséggel electro-boogie-zik, és közben tökéletes pontossággal énekli dalait. A számok közötti fél-egy perces szünetek kicsit azért az amatőr zenekarok klubhelyiségben történő fellépésére emlékeztetnek, de megbocsátjuk, hiszen e csendek után minden dallal óriási a hangulat, a vége felé pedig Jay is megszeret minket.
Négyéves restaurálás után újra megnyitotta kapuit az ausztriai Admont bencés kolostorában a világ legnagyobb apátsági könyvtára. A Bécstől 250 kilométerre délnyugatra, az Alpok csúcsai között megbúvó bencés rendházat 1074-ben alapították, 27 ezer hektáros birtok tartozik hozzá, és a restaurálás után újból teljes pompájában látható a barokk-rokokó építőművészet stílusjegyeit viselő épületegyüttes.
Ha tudnánk és értenénk, mit jelent „utazni”, bizonyára óvatosabban bánnánk mindazzal, ami e szóhoz kapcsolható. Ha tudnánk és értenénk, mit jelent „megpihenni”, bizonyára megváltozna életünk, mi több, felsejlene bennünk a lét maga. Ha tudnánk és értenénk, mit jelent „visszatérni”, bizonyára újra megtalálnánk a zűrzavarban a dolgok igazi helyét és értékét és szerepét.
Négy fiatalember és egy jószimatú, dörzsölt menedzser a jó helyen, a jó időben, valamint 11 végtelenül szimpla, agresszív dal - ennyi kellett ahhoz, hogy a '70-es évek nagy rockdinoszauruszait egyből a múlt kellékeiként kezdjék el emlegetni. Sosem gondoltuk volna, de elérkezett a nap: Budapesten lép fel a Sex Pistols.