A szlávság emlékművének Debrecenben történő felállításáról szavazott pénteki ungvári ülésén egy ukrán nacionalista képviselő előterjesztése alapján Kárpátalja megye tanácsa (közgyűlése), de a javaslatot a többség nem támogatta.
A szlávság emlékművének Debrecenben történő felállításáról szavazott pénteki ungvári ülésén egy ukrán nacionalista képviselő előterjesztése alapján Kárpátalja megye tanácsa (közgyűlése), de a javaslatot a többség nem támogatta.
A Magyar Nemzeti Galériában látható Moholy-Nagy László-tárlathoz kapcsolódva előadást és filmvetítést is rendeznek a művészről május 27-én és június 3-án.
Jövő szombaton tartják az Aquincumi Múzeum által meghirdetett költőverseny döntőjét, amelybe 12 szerző 19 műve került be. Az Ősök emlékezete témakörben meghirdetett versengésre összesen 30 művet küldtek a pályázók.
Mandel Róbert előadóművész, a Mandel Quartet alapítója Magyar népi hangszerek címmel írt könyvet a Kossuth Kiadó gondozásában.
A European Mantra és a Free Style Chamber Orchestra kedden este együtt lép színpadra a budapesti Katona József Színházban, ahol a Twentyone (21) című CD anyaga hangzik el - közölte az MTI-vel Szepesi Mátyás, a koncert szervezője.
Letakarta több egyiptomi múmiáját egy brit múzeum, miután számos panaszt kapott a látogatóktól, akiket zavart a tárlókban látható pucér tetemek látványa.
Vasárnap tartják a Művészetek Palotájában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz tanszakának diplomakoncertjét. Az idei "vizsga" érdekessége, hogy a 2007-ben indult népzenei szak növendékei is fellépnek a fiatal dzsesszmuzsikusokkal.
Sztravinszkij szerint a zene nem fejez ki semmit. Bármekkora is a kísértés hát, hogy a Dumbarton Oaks Concerto-t programzenének tekintsük, ez nem járható út. S valóban, ez a zene nem utánoz, hanem előírást ad, vagy ha úgy tetszik, nem leírja a mintát, hanem adja. S hogy mire?
Bár csak a Kockás 1981-es első számáért mentünk a Gödörben megtartott képregényfesztiválra, szuvenírt kaptunk ajándékba a Mangattack standjánál: az ország első és egyetlen manga pornóját. Hiroki Otsuka Pirontan című magyar nyelven megjelent eromanga könyvében nem találkozhatunk Rahannal és Piffel, helyettük annál több kikerekedett szemű, miniszoknyás tinilánnyal.
Bonyolult az emberi lélek. Fura emóció-barlang, ahová néha Odüsszeuszként kell utazni, bedugaszolni a fülünket, odakötözni magunkat az árbochoz, s ha át is kelünk az élet-tengeren, a túlparton Ariadnéval találkozunk s elkérhetjük tőle azt a bizonyos fonalat, hogy kijuthassunk a minotauruszi érzéseink labirintusából – most már Thészeuszként. A kevesebb több, mondja az angol (less is more), nálunk ez úgy dívik: a jóból is megárt a sok. Hogy is van ez, de tényleg, van, ami jó dolog, de mégis ártalmas, terhes?
Ötvenötmillió forintért kelt el Iványi- Grünwald Béla Akt papagájjal című festménye a Kieselbach Galéria péntek esti árverésén, ahol 50 millió forintért ütötték le Vaszary János Kertben ülő nők című vásznát.
Illés Mártonnak, a Németországban élő fiatal magyar zeneszerzőnek ítélte a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál a Paul Hindemith-díjat.