Május 30-án, szombaton helyezik örök nyugalomra az egy hete elhunyt blueslegendát, B.B. Kinget a Mississippi deltájában fekvő Indianolában, az életének szentelt múzeum kertjében.
Május 30-án, szombaton helyezik örök nyugalomra az egy hete elhunyt blueslegendát, B.B. Kinget a Mississippi deltájában fekvő Indianolában, az életének szentelt múzeum kertjében.
A cannes-i világpremier után az Amy – The Girl Behind The Name (A lány a név mögött) című dokumentumfilmet július elején mutatják be a brit mozikban. A mozit Asif Kapadia rendezte, aki már a Sennáról szóló alkotással bizonyította tehetségét.
A Godzilla jogait birtokló Toho máris beperelte a Voltage Pictures-t, szerintük ugyanis a hollywoodi stúdió a Colossal című filmterve visszaélés a szellemi termékükkel.
A nepáli földrengés és az iraki harcok számos pótolhatatlan történelmi emléket semmisítettek meg. Önkéntesekkel is dolgozó “kiberrégészek” munkájának köszönhetően azonban néhány kattintással elérhető az egyedülálló kincsek színes, három dimenziós képe.
Május 22-én startol az Artus Stúdió Új Generációs Programja, melyben fiatal, formabontó, kísérletező művészek kapnak teret arra, hogy megmutassák magukat a szélesebb közönségnek.
A Viking könyvkiadóval írt alá szerződést memoárja publikálásáról Barbra Streisand amerikai színésznő és énekesnő. A könyv 2017-ben jelenik meg.
Május 21-én csütörtökön, a Fogadjuk el, Fogadjuk be program keretében két helyszínen is látható lesz a Garabonciás Gyermekegyüttes Állatmesék című előadása.
Kritikus állapotban szállították kórházba a 19 éves Mutlu Kayát, akit az otthonában támadtak meg, mert fellépett egy országos tehetségkutató műsorban.
Nem mindennapi fan club nyomába eredt a magyar művész, Dóka Béla, aki egy orosz tizenévesekből álló csoportot választott fotósorozatának témájául. A fiatalok nem másra, mint Vlagyimir Putyinra tekintenek idoljukként.
Manu Chao koncertje indítja és Björk fellépése zárja Szlovákia legrangosabb nyári zenei fesztiválját, a Pohodát - mondták el a szervezők szerdán Pozsonyban sajtótájékoztatón.
A dalszerző-énekes legenda, Bob Dylan fellépésével zárult tegnap este a Late Show with David Letterman. A zenész 22 év után lépett fel a búcsúzó televíziós műsorban.