Akár Jézus is prédikálhatott az Észak-Izraelben, a Galileai-tenger közelében nemrég feltárt első századi zsinagógában.
Akár Jézus is prédikálhatott az Észak-Izraelben, a Galileai-tenger közelében nemrég feltárt első századi zsinagógában.
Az Egyesült Államokban élő gyermekek majdnem fele valamely kisebbséghez tartozik, azonban a nekik szóló könyveknek csupán töredéke veszi ezt figyelembe.
Hetvenéves korában meghalt Joe Cocker világhírű brit-amerikai rock- és bluesénekes, dalszerző - jelentette be hétfőn Barrie Marshall, a zenész ügynöke.
December 27-én láthatjuk a Duna tévén a Dr. Lalát, amely a horvátországi Opuzen Film Festivalon és a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat.
Rekordszámú látogatót hozott idén a tízéves bécsi Sisi Múzeumnak a Selyem - Csipke - Hermelin című időszaki kiállítás. Az egykori királyné ruhái mellett a Sissivel végző gyilkos fegyver is látható.
A 65. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a nemzetközi premierje a Szürke ötven árnyalata című könyvsikerből készült filmnek.
Vádat emeltek Jackie Chan hongkongi filmsztár fia ellen kábítószerrel való visszaélés miatt, és azért is, mert megengedte másoknak, hogy otthonában drogozzanak.
A két ünnep között hagyományosan minifesztivált rendeznek a házban, szabadon válogatva az év legjobbjaiból. Többek között fellép Csík János, Palya Bea, a Dresch Quartet, az East Gipsy Band, Barabás Lőrinc, és a Téka zenekar.
A Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének lovagi fokozatát vehette át a Sziget fesztivál volt programigazgatója hétfőn a Budapesti Francia Intézetben.
A Szépművészeti Múzeum október végén nyílt Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című tárlata a két ünnep között és január első hétvégéjén meghosszabbított nyitva tartással várja látogatóit - közölte a múzeum az MTI-vel hétfőn.
Stonehenge első építőinek táborhelyét tárták fel a Buckinghami Egyetem régészei. A feltárások során kőszerszámok, megégett kovakődarabkák és csontok kerültek napvilágra.
Az összeg a mélyszegénységben élő gyerekek felzárkóztatását segítő Szimfónia zenei program jótékonysági licitjén gyűlt össze. A befolyt pénz szegény gyerekek számára nyújt lehetőséget a programban való részvételre.