Elkészültek az első tervek 2020-ra, ekkor ünneplik Beethoven születésének 250. évfordulóját - jelentette be a bonni Beethoven-ház igazgatója.
Elkészültek az első tervek 2020-ra, ekkor ünneplik Beethoven születésének 250. évfordulóját - jelentette be a bonni Beethoven-ház igazgatója.
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Varga László, a New York-i Filharmonikusok egykori első csellistája, amerikai és kanadai egyetemek tanára.
Még Walt Disney-nek és a Warner testvéreknek is segítségre volt szüksége, hogy hiteles karaktereket tudjanak alkotni. Tükör előtti grimaszaikat egy fotósorozat is őrzi.
A Fehér Béla regényéből rekordköltségvetéssel készült hatrészes sorozatot 2014 őszére ígérték, majd átcsúsztatták jövő márciusra - most kiadták az első előzetest a Rudolf Péter által rendezett történelmi szériához.
A 2014-es évadban a Szegedi Szabadtéri Játékokon sikerült rekord jegybevételt és nézőszámot elérni, jövőre a fesztivál vezetői szeretnék ezt az eredményt is túlszárnyalni.
Sajátos megközelítésből, új szempontok alapján mutatja be az első világháborút Nagy Miklós Mihály Magyarország az első világháborúban - Térképek történelmi áttekintéssel című feldolgozása.
Szilveszter estéjén mutatják be Bödőcs Tibor önálló estjét a Comedy Centralon. A humorista ezzel búcsúzik is műsorától, hiszen saját hitvallása szerint ami a tévében lement, azt már nem adja elő fellépései során.
Az örök dilemma: milyen zenét hallgassunk karácsonykor, ha elegünk van a rádióbarát hipergiccsekből? 10 klasszikus tipp azoknak, akik megbírkóznak a komolyzenével is.
Megszakította a Scalában adott hétfő esti zongorakoncertjét Daniel Barenboim egy vakuzó néző miatt, akit meg is szidott a viselkedéséért.
Nem véletlenül annyira gazdag ez az ünnepkör hangulatkeltő eszközökben. Nem véletlenül csúszik át a giccsbe nagyon-nagyon gyakran. Ugyanis van valami, amit el akar mondani.
5 zenész 5 különböző általuk kitalált 5letre nyom 5 jammet. Könnyedén improvizált koncert, megfontolt felállásban. December 29-én elsőként a Stenksession Supergroup lép fel az R33-ban.