Kultúrpart

15 éves a KiSTeHéN

15 éves a KiSTeHéN

2017. 08. 16. | Kultúrpart

Idén 15 éves a KiSTeHéN zenekar. Az évfordulót az együttes hatalmas, két és fél órás, jubileumi koncerttel ünnepli a nyár utolsó estéjén. A Budapest Parkban csaknem mindenki színpadra áll, aki valaha megfordult az alternatív rock zenekarban. A jelenlegi tagok - Kollár-Klemencz László, Vajdovich Árpád, Jancsovics Máté, Weil András - mellett Farkas Róbert a Budapest Bárból, Bacsa Gyuszi és Varga Laca a Hiperkarmából, illetve Dorogi Péter, Nádasdi Janó és Gálos Ádám az Intim Torna Illegálból is fellépnek a nagy jubileumi koncerten.

tovább
Ünnepi örömzene délutántól a tűzijátékig

Ünnepi örömzene délutántól a tűzijátékig

2017. 08. 16. | Kultúrpart

Megnyitása óta a Müpa minden augusztus 20-án jazzmuzsikával köszönti az államalapítás ünnepét és egyúttal az új hangversenyévad indulását is. Egy szűk héttel az augusztust záró New Orleans Swingfesztivál előtt ezen a délutánon és estén – a tűzijáték mellett – a jazz veszi át a főszerepet. Az előadók az eddigiekhez hasonlóan a Müpa előtti szabadtéri nagyszínpadon, valamint a Zászlótérben és az Üvegteremben várják a közönséget.

tovább
Ősszel indul a Get Closer Acoustic

Ősszel indul a Get Closer Acoustic

2017. 08. 16. | Kultúrpart

Ősszel új sorozatot indít a Get Closer Concerts: A Get Closer Acoustic célja a magyar könnyűzenei élet
új megközelítése, egy olyan különleges koncertélmény megteremtése, amely során a közönség közelebbről megismerkedhet kedvenc előadóival. 

tovább
Bemutatkozik a kortárs élvonal

Bemutatkozik a kortárs élvonal

2017. 08. 13. | Kultúrpart

Magyar és nemzetközi kurátorok és művészek közreműködésével jött létre A művészet rétegződései c. kiállítás, ahol olyan világhírű alkotók műveit láthatjuk mint pl. az olasz videóművész, Christian Zanotto.

tovább
Óbuda titkai

Óbuda titkai

2017. 08. 13. | Kultúrpart

Aki akár a Sziget miatt, akár más okból látogat el a III. kerületbe, az jól teszi, ha felkészül egy kicsit, mivel a városrész elképesztő kincseket rejteget. Most számba veszünk néhányat!

tovább
A Sziget Nagyszínpad mai magyar fellépője a Halott Pénz!

A Sziget Nagyszínpad mai magyar fellépője a Halott Pénz!

2017. 08. 12. | Kultúrpart

Végre itt a hétvége és a nem „bennszülött” szigetlakók is egész napra birtokba vehetik a Szigetet. Ma Macklemore & Ryan Lewis, Iggy Azalea, a Galantis, a Bad Religion, Halott Pénz és a The Strypes lép színre, de ajánljuk nem zenei programjainkat is, hogy saját alkotásokkal térhessen mindenki haza a Szigetről.

tovább
Hamarosan kezdődnek a Kolozsvári Magyar Napok

Hamarosan kezdődnek a Kolozsvári Magyar Napok

2017. 08. 11. | Kultúrpart

Augusztus 18-20. között rendezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat, ahol igazi kulturális forgatag, kiállítások, filmek, irodalom, színház, hangversenyek és jobbnál jobb koncertek várják a résztvevőket.

Az Erdély kulturális palettáján igazi színfoltnak számító Kolozsvári Magyar Napok új helyszíneken, a Sétatéren, a Képzőművészeti Egyetem épületétől a Kolozsvári Magyar Operáig várja a közönséget.

A kulturális seregszemle vendégei ennek megfelelően a gesztenyefák árnyékában élvezhetik a kulturális programokat. Az esti koncerteken pedig olyan sztárfellépők mellett mutathatják meg tudásukat a CSTP titánjai, mint például a Pál Utcai Fiúk, a Kowalsky meg a Vega, az Anna and the Barbies, vagy a Ghymes, de a fesztiválon olyan legendás előadók is fellépnek, mint Szikora Róbert és az R-GO, Deák Bill Gyula és Hobo, valamint Charlie.

A közönség szórakoztatásából a Cseh Tamás Program zenekarai idén is kiveszik a részüket: a 8. alkalommal megrendezendő programsorozaton az eklektikus rockzenét játszó Alone in the Moon, a dob gitár formációban felálló Baron Mantis, a hamisítatlan rock and rollal jelentkező Massza, és a poprockot műfaját képviselő No Sugar zenekar is ott lesz.

A 8. Kolozsvári Magyar Napok részletes programját itt találjátok.

tovább
Budapesten tartanak konferenciát a zenei háttéripar európai szereplői

Budapesten tartanak konferenciát a zenei háttéripar európai szereplői

2017. 08. 09. | Kultúrpart

A Cseh Tamás Program és az NKA támogatásával egy nemzetközi konferencia valósulhat meg az A38 Hajó kiállítótermében, november 17-én. Az Event Production Forum East nemcsak betekintést enged a színpadtechnikai, logisztikai és eseménylebonyolítási gyakorlatokba, hanem új narratívával köti össze a nyugat-európai szakembereket a magyarországi szereplőkkel.

tovább
süti beállítások módosítása