A Művészetek Palotája idén már negyedik alkalommal rendezi meg a New Orleans Swingfesztivált, amely rangos amerikai és európai fellépőinek köszönhetően a régió egyik legfontosabb tradicionális jazzfesztiváljává vált.
A Művészetek Palotája idén már negyedik alkalommal rendezi meg a New Orleans Swingfesztivált, amely rangos amerikai és európai fellépőinek köszönhetően a régió egyik legfontosabb tradicionális jazzfesztiváljává vált.
Bár még másfél hónapig látható a Szépművészeti Múzeumban a Lélek és test című kiállítás, már most minden idők leglátogatottabb hazai fotóművészeti tárlatának számít: június elejei megnyitása óta több mint 30 ezren látták.
Az előrejelzések szerint várhatóan kedvezőtlen időjárás miatt a ShowTime Budapest a holnapi, július 15-i Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadára meghirdetett Seal koncertet a Syma Rendezvénycsarnokban (1146 Dózsa György u. 1.) rendezi meg.
Minden eddig megváltott belépőjegy természetesen érvényes.
A rollingstone.com információi szerint augusztus 8-án újra eredeti felállásban lép színpadra Hollywoodban a hetvenes évek egyik legendás rockcsapata, a Bad Company. A csapatból csupán Boz Burrell hiányzik, aki 2006-ban hunyt el.
A margitszigeti Holdudvar Galériában K.A.M.U. 2008 címmel nyílt meg a Boulevard and Brezsnyev Galéria nyári művészeti programsorozatának utolsó kiállítása. Július 14-én (hétfőn este) divatbemutatóval és aukcióval egybekötött finissage-zsal várják a művészetbarátokat.
Az orkok (értsd: oltári rondán kigyúrtak) mellett még azok is ugrálva, visongva élvezték a koncertet, akik a buli első 10 percében csak ijedten pislogtak: volt riadalomra ok bőven, hiszen Norman Cook belecsapott a lecsóba: hardcore techno - trance - megabrutál acidpartit kaptunk, dögivel, basszussal, kevéske Fatboy-dallammal.
Nem térek magamhoz a téren történtek óta. Valamit vagy nem vettem észre, vagy nem akartam észre venni, úgy lett az életem része.
Csaknem egy hónappal meghosszabbította reneszánsz kiállításának nyitva tartását a Magyar Nemzeti Galéria: a Mátyás király öröksége című tárlatot július 27. helyett egészen augusztus 24-ig láthatja a közönség.
A debreceni Csokonai Színház, kiegészülve beregszászi színészekkel, Boldoczki Gábor trombitaművész és Daniel Detoni zongoraművész is szerepel az 59. Dubrovniki Nyári Játékokon.
Szerdán, július 16-án a Magyar BalettSzínház Gödöllő Balett estje lesz látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A különleges, három részből álló est a Beszélő testek, Tenger öböl és Szerelem C-ben alcímeket viseli.
A hétfőn reggel véget ért, négynapos Balaton Sound fesztivál a maximális vendégszám mellett zajlott le Zamárdiban, összesen 88 ezer fesztiválozó részvételével, ami abszolút sikerként könyvelhető el.
A héten elindul a Kultúrpart úttörő vállalkozása, a ReceptKommandó! Piac környéki riportok hétköznapi és annak tűnő ételekről. Ki hogyan és mi alapján készíti? Mindenkinek van egy tuti receptje, amit szívesen megoszt mindenkivel... Ételek, receptek, történetek és történelem... A nulladik részben a kocsonya titkát keressük, mindezt azért most, mert amilyen az időjárás, akár holnap is jöhet a tél! Készüljön fel velünk a kocsonyaszezonra MÁR MOST!