"Az év művésze" díjra jelölte Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját a világ egyik legtekintélyesebb komolyzenei magazinja, a londoni Gramophone.
"Az év művésze" díjra jelölte Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját a világ egyik legtekintélyesebb komolyzenei magazinja, a londoni Gramophone.
Jules Verne Nemo kapitányán, Herman Melville Ahab kapitányán, Ernest Hemingway öreg halászán kívül a világirodalom "tengeri emberei" közül talán Robert Louis Stevenson A kincses sziget című regényének főhőse, Long John Silver mozgatta meg leginkább az olvasók és a mozinézők fantáziáját.
Bernáth Aurél festményeiből nyílt emlékkiállítás szombaton Tihanyban, a Bencés Apátság Galériájában; a kétszeres Kossuth-díjas művész harminc alkotása látható a Vallomás a vízről című tárlaton augusztus 31-ig.
Hatvanöt éves korában hétfőn elhunyt Merczel András zenész, akit az 1960-as években a Liversing, majd az Olympia együttes dobosaként ismert meg a közönség.
U19-es futball-Európa-bajnokság lesz a jövő héten. Magyar szereplőkkel. Nem úgy, hogy két magyar tartalék-partjelzővel vagy egy németnek honosított szombathelyi fiúval. Hanem az egész magyar válogatottal. És nem tizenhat csapatos a mezőny, mint a nagyoknál - csak nyolcas. Nagy dolog ez annak a generációnak, amelyik kijutott. De sokkal nagyobb egy másiknak.
A Frygtelig Lykkelig című, Henrik Ruben Genz rendezte dán alkotás kapta a 43. nemzetközi filmfesztivál fődíját, a Kristályglóbuszt. Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje versenyfilm kategóriájának győztese a rangos fődíjjal együtt szombaton este Karlovy Varyban 30 ezer dolláros pénzjutalmat is átvehetett.
Szálinger Balázsnak a könyvhétre jelent meg A százegyedik év című verseskönyve, mely tartalmazta a Zalai passió és A sík című, korábban már megjelent munkáit is. Szálinger Balázs elszánt lírikus, de ez így van rendjén. Érdekli a popkultúra is – ez is rendben van.
A Balaton Sound látogatói talán nem is gondolják, hogy iparszerűen működő szelektív hulladékgyűjtés és előkezelés folyik a háttérben - mondta Dióssy László, a környezetvédelmi tárca szakállamtitkára pénteken, miután megtekintette Zamárdiban a fesztivál hulladékgyűjtő- és feldolgozórendszerét.
Egyre több német gondolja, hogy a kapitalizmust még mindig Marx magyarázza meg érthetőbben, mint sok, a globalizáció és a szabad piac által megzavart modern teoretikus. Ezért lesz ismét népszerű A tőke - vélekedik Jörn Schütrump, a berlini Karl Dietz kiadó vezetője.
A világ legnagyobb szökőkútja épül Dubajban - a 218 millió dolláros (csaknem 31,9 milliárd forintos) költséggel létesülő idegenforgalmi látványosságot a jövőre helyezik üzembe.
A Matthew Herbert Big Band Millenárison megrendezésre kerülő
koncertje után a címszereplő az A38 Hajón tartott afterpartin vezeti le
fölös energiáit. A kortárs elektronikus zene egyik legnagyobb alakja egy
DJ-szett erejéig megmutatja, hogy a lemezjátszókat éppoly magabiztosan
kezeli, mint a soktagú nagyzenekart.
Idén nem csak a sportvilág ünnepel olimpiai játékok megrendezésével. Az ausztriai Graz 2008-ban az ötödik Kórusolimpiának ad otthont, melyre csaknem száz ország többezer dalnokát várják. A versengésben két pécsi együttes is részt vesz, akik olimpiai programjukat július 14-i koncertjükön mutatják be a hazai közönségnek.