A Hegyalja Fesztivál idén sem éri be azzal, hogy kiváló zenékkel szórakoztassa a közönséget: a jó hegyaljai borok bemutatása mellett a fesztivál már hagyományosnak mondható környezettudatosságával is kitűnik a nyári vendégváró programok sorából.
A Hegyalja Fesztivál idén sem éri be azzal, hogy kiváló zenékkel szórakoztassa a közönséget: a jó hegyaljai borok bemutatása mellett a fesztivál már hagyományosnak mondható környezettudatosságával is kitűnik a nyári vendégváró programok sorából.
Azt mondják, a zene nem ismer határokat. A muzsika sosem ismerte a határőröket s a vámvizsgálatot. Nem kellett pecséteket kérnie, s egyik bódéból a másikba menni, hogy alapos átvizsgálás után méltónak találtassék arra, hogy idegen földre lépjen. A zene időtlen s határtalan. A nincsenek határok országában, ahol a véletlen-úton két idegennek nem kell makogni, s gügyögni és elővenni a beépített pantomim-gesztus-készletet, hogy egy pohár vizet kérjen egy kiszáradt kút mellett, hanem elő a két kanalat, rá a térdre, s a másik válaszul hevesen csattogtatja a parókáját s ebből előbb-utóbb zene lesz, azután barátság, s megszűnik a bőrszín, a vallás, meg a sok miegymás. Ez az, ami összeköt, barátokra lel. S ez mennyire igaz Pat Methenyre és örökké megújuló zenéjére. Három év után ismét Budapesten, a Margitszigeten.
Egy nemrég felbukkant Aba-Novák-kép is látható lesz a festőművész életmű-kiállításának utolsó napjaiban Debrecenben; a Zebegényi táj című alkotással péntektől bővül ki a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ jövő hét végén záró tárlata - közölte az intézmény sajtóreferense kedden az MTI-vel.
A magyar kultúra első szervezett bemutatkozása Kínában olyan sikeres volt, hogy sok művészt újra meg akarnak hívni vendégszereplésre. Köztük van a Honvéd Férfikar, amelyet a Sanghaji Nemzetközi Fesztiválon szeretnének ismét hallani - mondta el az MTI-nek Hajba Judit szakdiplomata, aki a külföldi kulturális intézetek éves igazgatói értekezletén vesz részt Budapesten.
A szovjet kényszermunkatáborok fő célja a sztálini időkben a szovjet utópia, a kizsákmányolásmentes társadalom megvalósítása volt, létüket emellett erőltetett gazdasági törekvések indokolták. Az eredmény mégis a 20. század egyik legnagyobb, bár keveset emlegetett népirtása lett. Egy amerikai egyetem virtuális kiállítása objektíven és érthetően ismerteti meg a mai nézőt a Gulagon zajló élet szörnyű részleteivel.
Julius Caesart, s mindazokat, akik szerepet játszottak a Római Birodalom legismertebb politikusának és hadvezérének életében és halálában, felvonultatja az a kiállítás, amely október végén nyílik az olasz fővárosban.
Csütörtökön veszi kezdetét Zamárdiban a második alkalommal megrendezett Balaton Sound Fesztivál, amelynek programjában számos külföldi világsztár is szerepel, igaz, José padilla ismét lemondta a bulit. A tavalyi rendezvény 32 ezres látogatószáma után az idén ennek másfélszeresére számítanak a szervezők.
Altamirai barlangok, jemeni szigetek, új-kaledóniai lagúnák, skóciai római romok, kárpáti fatemplomok, svájci és kínai hegyi tájak, latin-amerikai történelmi városok, Gropius berlini épületei, francia középkori erődítések szerepelnek egyebek között a kanadai Québecben zárt ajtók mögött tanácskozó UNESCO Világörökség Bizottság (VÖB) által elfogadott új színhelyek között. Közép-európai idő szerint kedd estig már 25 pályázatot hagyott jóvá a testület a versenyben lévő 45 közül, ezek kerültek fel a listán szereplő eddigi 851 nevezetesség mellé.
Akár 1500 dollárt is elkérnek már két jegyért a New York-i jegyüzérek Bon Jovi szombati, Central Parkba meghirdetett koncertjére, holott a város ingyen osztotta ki a hatvanezer belépőt.
Az iráni hatóságok megtiltották a sport- és mozisztárok számára, hogy reklámokon szerepeljenek: a hivatalos indoklás szerint a hírességeknek nem a fogyasztási kultúrát kell szolgálniuk.
Mátyás király tökéletes álruhában - pólóban és térdnadrágban - érkezik a kőszegi Hotel Írottkő teraszára. Csoda, hogy nem ismerik föl? Legalább nyugodtan szót válthatunk: Fekete Ernő, a budapesti Katona József Színház (vezető)színésze előzékenyen, a szája sarkában kis mosollyal válaszol a kérdésekre. Jó hallani.