A kínai kulturális miniszter a napokban figyelmeztette a kínai lapkiadókat és tévétársaságokat, hogy tartalmaik túl giccsesek, vagy vulgárisak.
A kínai kulturális miniszter a napokban figyelmeztette a kínai lapkiadókat és tévétársaságokat, hogy tartalmaik túl giccsesek, vagy vulgárisak.
Az NDK illetékes vezetői és a szovjet vezérkar tisztjei még a 80-as években is kész tervvel rendelkeztek arra, hogyan rohanhatnák le katonai erővel Nyugat-Berlint - derül ki egy dokumentumfilmből, amelyet csütörtökön este sugároz a regionális RBB televízió.
Idén folytatódik a Jazz on Waves elnevezésű, egész estés sétahajózással egybekötött koncertsorozat. Augusztus végén Tóth Evelinés együttese ad koncertet.
Rendkívüli kiállítás megnyitására készülnek a Vatikáni Múzeumban: XX. századi, laikus művész, Henri Matisse alkotásait mutatják be a pápai termekben.
A két hét múlva esedékes rendezvényen a Borsod megyei árvízkárosultakon is segíteni próbálnak
1992 óta augusztus 13.-a a balkezesek világnapja, az a nap, amit a boszorkányok, rendellenességek és legendák kísérnek.
Miután sokáig függőben volt, végre eldőlt, hogy bemutatják a Spider-man – Man Turn Off the Dark című musicalt, az amerikaiak függőségének újabb jeles példáját.
A mexikói festőnő halála után is tud újat mutatni, és biztos lehet benne az ember, hogy az érdekes is lesz. Most fotóin keresztül leshetjük meg Kahlot.
Trockij bajuszos szeretője szeptembertől Bécsbe költözik
Hollywoodi kasszasikerek, és ezoterikus könyvek kedvenc témája a 2012-es maja jövendölés, amely szerint a világ, mint a legendás naptár, december 21-én véget ér. Számos szakértő fejtette ki a véleményét a témában, most azonban végre megszólalnak az érintettek is: a maják.
A József Attila-díjas alkotót életének 57. évében, hosszan tartó betegség után érte a halál - tájékoztatta a család az MTI-t.