„Hol zsarnokság van ott zsarnokság van....” Ez ugyan nem a kegyvesztett Racine kevéssé ismert darabjából való idézet, de nagyjából ennyiről szól az Atália, benne a zsarnok bukásának és a „rendszerváltás” lehetőségének történetével.
„Hol zsarnokság van ott zsarnokság van....” Ez ugyan nem a kegyvesztett Racine kevéssé ismert darabjából való idézet, de nagyjából ennyiről szól az Atália, benne a zsarnok bukásának és a „rendszerváltás” lehetőségének történetével.
12-es sorszámot viseli a Corvina kiadó A klasszicizmustól a realizmusig című művészettörténeti sorozatának nemrég megjelent kötete, melyet David Bianco, Luca Mannini és Anna Mazzanti szerkesztett. Az impozáns képanyaggal megjelent, reprezentatív munka albumként is hasznos társ a koratavaszi estéken, de természetesen a képanyagok áttanulmányozsa mellé a művészettörténeti stúdiumokat is vehetünk.
Képzett társítások – AEGON-estek a Nemzetiben, március 26-án a Gobbi Hilda Színpadon. Alföldi Róbert vendége: Németh Gábor író, aki új regényt ír, Kardos Sándor operatőr, filmrendező, a Horus Archívum alapítója, aki több
mozidarabot készített Németh Gábor forgatókönyve alapján. Zene: Dresch Mihály – szaxofon.
Egy ország zenei ízléséből sok egyéb dologra is következtetni lehet. A gazdasági világválságot persze nem varrjuk a nép nevében, de egy különös ízléssel megáldott néppel bizony szokatlan dolgok is megtörténhethek. De most maradjunk csak a slágerlistánknál!
„Hamarosan kézbe vehetjük az új Hippikiller albumot, aminek kapcsán a Hippikiller megtestesítőjével, Bihari Balázzsal (és elválaszthatatlan társával, Freuddal) beszélgettünk olyan szorosan kapcsolódó dolgokról, mint a MIR űrállomás, a Ludditák, a homofóbia és a Gecizők.
Zoltán Csacsa kissé jobban hozza Madonnát a kelleténél a Túl szexi lány klipjében, mozgás, zene, kalap... De hát ezt tudta a nyolcvanas évek végén a magyar szórakoztatóipar. Erika vén kecskéknek öltözött táncosok előtt rázza magát, és közben mentegetőzik: ő nem is szexi.
Bagossy Levente díszletek, plakátok kiállítása a Színházi Világnapon 2009. március 27-én, 17 órakor nyílik a Balassi Galériában (I. somlói út 51.) A kiállítást megnyitja: Csuja Imre színművész. Köszöntőt mond: Dr Lauter Éva, a Balassi Intézet főigazgatója. Közreműködik Ágoston Béla és a Gabona zenekar.
A szöuli Nemzeti Palota Múzeumban a héten mutatták be a nagyközönségnek a koreai Csoszon dinasztiához (1392-1910) tartozó Kodzsong császár (1852-1919) teknősbéka-figurával díszített pecsétjét, amely egy évszázada, Korea japán megszállása idején tűnt el az országból.
Tarkan, a népszerű török popsztár koncertje és a térség neves türk előadóművészeinek műsora nyitja meg szombaton, a perzsa újév (nevruz) ünnepén az új török tévécsatornát.
A történelmi ismeretek mellett a fejlett technika, a szkenner, a lézer és a háromdimenziós szimuláció is segít a granadai Alhambra-palota oroszlánjainak feltámasztásában.
A rock and roll ausztrál úttörője, az AC/DC együttes hétfőn lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. A koncertre októberben két nap alatt elfogytak a belépők, a szerencsés jegytulajdonosok élőben is meghallgathatják, hogyan dübörög a Rock 'n' Roll Train vagy a War Machine, az album két kiemelkedő száma.
Balesetet szenvedett Jessica Lange minnesotai házában. Bár a sztár eltörte a kulcscsontját, de a nyakát is törhette volna a meredek lépcsőn.