A Viszkis történetének megfilmesítési jogait már 2004-ben megvásárolták, de a mozit eddig még nem sikerült leforgatni.
A Viszkis történetének megfilmesítési jogait már 2004-ben megvásárolták, de a mozit eddig még nem sikerült leforgatni.
A második elődöntővel, tíz dallal és előadóval folytatódik szombaton az Eurovíziós Dalfesztivál magyar nemzeti versenye; A Dal című showműsort az m1 és a Duna World csatorna is élőben közvetíti.
A hó számos települést teljesen maga alá temetett és több ezer halálos áldozatot követelt.
Az André Kertész munkáiból a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban nyíló tárlatot február 8. és március 4. között tekinthetik meg a látogatók.
A román kulturális minisztérium felterjesztette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományosi listájára az erdélyi Torockót, a Kárpát-medence legépebben és leghitelesebben fennmaradt népi építészeti együtteseként - közölte a román tárca pénteken az MTI-vel.
A svéd kutatócsoport újabb felfedezést tett nem messze a korábbi, idáig még ismeretlen eredetű tárgytól.
1959. február 3-át a zene halálának napjaként is emlegetik: ekkor zuhant le a Buddy Hollyt és két zenésztársát szállító repülőgép az amerikai Iowa államban.
A művész 60 éves pályafutása alatt hatalmas népszerűségre tett szert hazájában és – ismertté válása után – a világban is.
Tyson Balcomb a liftben döntötte el, hogy végleg búcsút int a Facebooknak.
Sir Winston Churchill eddig sohasem látott személyes tárgyaiból nyílt kiállítás a néhai brit miniszterelnök délkelet-angliai családi házában.
Az Urban Outfitters egy amerikai kereskedelmi cég, mely ruházati cikkeket, öltözékkiegészítőket, lakásdíszeket árusít.