Vannak még olyan fotósok, akik nem hajlandóak semmilyen digitális technikát alkalmazni képeik elkészítésekor, és akik számára sokkal fontosabb a megörökítendő pillanat, mint az utómunka.
Vannak még olyan fotósok, akik nem hajlandóak semmilyen digitális technikát alkalmazni képeik elkészítésekor, és akik számára sokkal fontosabb a megörökítendő pillanat, mint az utómunka.
A karnevál maga az Élet, a Létezés, és ez az anyag a „karnevál” embereiről és állatairól szól. „A teremtés e két furcsa alakjáról, összetalálkozásukról és együttélésükről, amiben sok a mosoly, a hűség, a segíteni akarás, és sok a kín, a vér, a kegyetlenség, mint mindenben, amihez az ember hozzányúl.”
Szeretnéd kipróbálni, hogy milyen, amikor felgyújtod magad? Az öngyilkos-géppel semmi akadálya. A holland művész alkotása – és maga az alkotó is – készséggel áll rendelkezésedre.
Az amerikai napilap az év száz figyelemre méltó könyve közé sorolta a Párhuzamos történetek című Nádas Péter regényt, amelyről két kritikát is hozott.
Az erdélyi magyarság egyházai, azok néhány karizmatikus vezetője, papja egy-egy adott korszakban fontos szerepet játszottak mind a társadalomszervező, mind pedig a kulturális életben.
110 évvel ezelőtt látta jött a világra a férfi, akinek munkája gyermekek – esetenként felnőttek – milliárdjait kápráztatta el.
Dér András várva várt filmjét 2011. december 6-án 18 órától vetítik a Műcsarnokban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A népszerű rajzfilm egyik dalszövegét idézte az elnöki pozícióra törő férfi egyik nyilvános beszédében.
A Szervátiusz Alapítvány az idei Szervátiusz Jenő-díjat a nemzeti kultúra három elkötelezett képviselőjének, Páll Lajos korondi festőművésznek, Juhász Zoltán népzenésznek és posztumusz Losonci Miklós művészettörténésznek ítélte oda; a díjátadó szerdán lesz Budapesten.
Dancs Annamarit nem kell bemutatni senkinek. Eddig mindenki úgy ismerte, mint Erdély popdívája. Most viszont úgy tűnik, elpártolt ettől a műfajtól és az operett, illetve a musical vizeire evezett. Mi jöhet ezután?
Összegző jellegű családtörténeti és építészeti monográfiát mutattak be Csíkszeredában, amely lajstromba veszi az erdélyi történelmi családokat, valamint az általuk építtetett erdélyi kastélyokat.
Államfőknek kijáró fogadtatás közepette érkezett meg vasárnap Kínából Edinburgh repülőterére két óriáspanda, amelyeket a skót főváros állatkertje kapott "kölcsön" e különlegesen ritka emlősök számának gyarapítása, valamint a skót-kínai diplomáciai és üzleti kapcsolatok erősítése jegyében.