A németalföldi festőóriás, Rembrandt Harmenszoon van Rijn teljes életműve megtekinthető azon a kiállításon, amely a jövő héttől látható Amszterdamban - igaz, nem az eredeti képekről, hanem azok digitalizált változatáról van szó.
A németalföldi festőóriás, Rembrandt Harmenszoon van Rijn teljes életműve megtekinthető azon a kiállításon, amely a jövő héttől látható Amszterdamban - igaz, nem az eredeti képekről, hanem azok digitalizált változatáról van szó.
Azt már eddig is tudtuk, hogy Edie Britt, azaz Nicollette Sheridan távozott a Született feleségekből, most azonban már az is kiderült, hogy – az eredeti tervekkel ellentétben – lesz helyette új lakó a Lila Akác közben.
A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok két felvételét jelentette meg a Budapest Music Center (BMC) a Haydn-év alkalmából. A BMC vezetője, Gőz László az MTI-nek elmondta, hogy a lemezek elkészítésében az MR3-Bartók rádió volt a partnerük.
Barack Obama amerikai elnök elmondta: Michael Jackson zenéjén nőtt fel, és iPodján máig megvan neki a popsztár minden száma. Az elnök egy fehér házi interjúban tért ki arra, hogy szerinte milyen fantasztikus előadó volt Jackson. Tehetsége tragikus magánélettel párosult - tette hozzá.
Örökzöld slágerek, kávéházi hangulatot idéző dallamok mellett jazz, kemény rock és alternatív zene is szerepel a pénteken kezdődött szombathelyi Agora fesztivál programjában. A Fő téren kiépített szabadtéri színpadon különböző műfajú, stílusú, amatőr és profi együttesek lépnek fel.
Bezárt és legalább decemberig ki sem nyit a horvát főváros legnagyobb koncertterme, a Lisinski, mert kiderült, hogy rákkeltő azbesztborítás van a mennyezetében. A főváros tulajdonában levő épületet 36 évvel ezelőtt húzták föl, és Zágráb legkorszerűbb építménye volt a beszerelt légkondicionálással együtt.
Míg a közfelfogás szerint a császárkori Rómában a patríciusok naphosszat dőzsöltek, éjszakánként pedig vad orgiákon múlatták az időt, a valóságban mégsem folytattak oly kicsapongó életet, mint ezt sokat feltételezik - állítja egy brit történész.
A The Greatest című, Shana Feste rendező jegyezte amerikai film vetítésével pénteken este ünnepélyesen megnyílt a 44. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban; a versenyfilmek között Magyarországról Pálfi György Nem vagyok a barátod című filmje szerepel, Báron György kritikus személyében pedig magyar elnöke van a dokumentumfilmes zsűrinek.
Ha előre tudom, hogy az ártatlannak tűnő "színes, feliratos svéd dráma" megnevezés az Engedj be! című film esetében valójában egy vámpíros filmet álcáz, akkor sose nézem meg. Nem kedvelem a vámpíros mozikat. Pontosabban nem kedveltem. Eddig. Igaz, Thomas Alfredson rendező filmje cseppet sem szokványos oldalról közelít a témához.
Hatalmas tömeget várnak Michael Jackson keddi nyilvános gyászszertartására; a Los Angeles-i rendőrség 250-700 ezer ember megjelenésére számít. A nyugati parti megapolisz belvárosában, a Staples Centerben rendezik meg Jacko búcsúztatását - közölte korábban a családot és az AEG Live koncertszervező céget képviselő reklámügynökség.
Százhúsz éve, 1889. július 5-én született a Párizs melletti Maisons-Lafitte-ben Jean Cocteau francia író, költő, színész, filmrendező és festő, a művészetek polihisztora.
"Szex, drogok és rock'n'roll" - foglalta össze a hamarosan moziba kerülő Harry Potter és a félvér herceg tartalmát David Yates, a szuperprodukció rendezője egy brit napilapban pénteken megjelent interjújában. Ám kisvártatva helyesbített: "na, jól van, a drogokat kihagyhatjuk".