Az első fekete nehézsúlyú boksz-világbajnok volt, akit rasszista okokból börtönöztek be. Egy évszázaddal később Barack Obama, az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke rehabilitálhatja Jack Johnsont, „a galvestoni óriást”.
Az első fekete nehézsúlyú boksz-világbajnok volt, akit rasszista okokból börtönöztek be. Egy évszázaddal később Barack Obama, az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke rehabilitálhatja Jack Johnsont, „a galvestoni óriást”.
Egy akusztikus gitárt ajándékozott Carla Bruninak Michelle Obama szombaton.
Titanic-múzeumot nyitnak az angliai Southamptonban, ahonnan 1912. áprilisában indult első, s egyben utolsó útjára az elsüllyeszthetetlennek hitt óceánjára.
A norvég Rune Denstad Langlo Észak című filmje kapta a 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál 10 ezer euró (mintegy 3 millió forint) értékű fődíját, a Hullámtörők-díjat a szombati díjátadó ünnepségen.
Nem változott sokat a világ azóta, hogy Sandwichről elnevezték ezt különleges ételkészítményt. Hiszen ma is sokszor lusták vagyunk, vagy sok a dolgunk, nincs időnk főzni, szóval kifogás mindig van. Így megoldás a szendvics, ám nagy szerencsénkre mára óriási választékból szemezgethetünk: van bio-, meg light szendvics, édes és sós feltétekkel, vega és húsos, tömve mindenféle jóval, ami szem - szájnak ingere.
A Nemzeti Színház nagyszínpadán állították fel azt az ókori amfiteátrumra emlékeztető nézőtérből és színpadból álló „színházat”, amelyben, ott hátul, eldugva, letakart „nemzetis” padsorok előtt, de még előlük is elrejtve játszódik a mind mélyebbre süllyedő Lulu története. Frank Wedekind drámáját a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház hozta el a Budapesti Tavaszi Fesztiválra.
Pendulum néven új színházi sorozatot indít a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza; a nemzetközi "ingajárat" keretében angol, francia, flamand, holland és magyar társulatok összesen hét produkciójával találkozhat a közönség a főváros különböző helyszínein április 8. és 28. között.
Kate Hudson és Owen Wilson júniusban összeházasodnak. A pár 2006 óta él együtt, sokszor szakítottak már, februárban újra összejöttek, és azóta már a szép színésznőt el is jegyezte kedvese.
A Honterus Antikvárium több mint félezer, pontosan 533 tételének javarészét elvitték pénteken, méghozzá jó árakon; a késő estig tartó árverésen gyakori volt a három, négyszeres emelkedés, többször koppant százezer forint felett a kalapács.
A néhai Diana hercegnő temetése óta nem látott gyászoló tömeg vett búcsút szombaton a Nagy-Britanniában futó Big Brother-sorozat egyik legellentmondásosabb sztárjától, Jade Goodytól, aki a rákkal vívott hosszas és nyilvános küzdelem után a múlt hónap végén hunyt el, alig 27 évesen.
Anna Kurnyikova évek óta együtt van énekes szerelmével, és úgy látszik, hogy a hírekkel ellentétben lángol köztük a szerelem. Erre utal az, hogy Williamsék meccse alatt végig csókolóztak.
Két nap alatt elkeltek a jegyek a Bayreuthi Ünnepi Játékok programjába első alkalommal bekerült gyermekelőadásokra - jelentette be Katharina Wagner, a fesztivál vezetője.