Madonna amerikai popénekes sokat vitatott MDNA című turnéja hozta a legnagyobb összbevételt 2012-ben. A 72 előadásból álló turné összesen 228,4 millió dollár (50 milliárd forint) bevételt produkált.
Madonna amerikai popénekes sokat vitatott MDNA című turnéja hozta a legnagyobb összbevételt 2012-ben. A 72 előadásból álló turné összesen 228,4 millió dollár (50 milliárd forint) bevételt produkált.
A fiatal marosvásárhelyi színész hat éve végezte el a Színművészeti Egyetemet, amelynek ma óraadó tanára. Az egyetem után azonnal a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatához került, ahol számos előadásában játszott, de csak az elmúlt időszakban győződött meg arról, hogy van helye a színpadon. Az utóbbi évadok egyik legtevékenyebb, legnépszerűbb művésze. Interjú Bányai Kelemen Barnával:
Nemcsak a maják jövendölték meg a világvégét. Az Explorer World írásában most az európai kultúrtörténet egyik leghíresebb, illetve leggyakrabban idézett „látnoka", Michel Nostradamus próféciái tárulnak fel.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház idei utolsó sajtótájékoztatóján a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója, Keresztes Attila a következő évi produkciókról, a My Fair Lady musical alkotói pedig a készülő szilveszteri bemutatóról számoltak be.
Egy bérgyilkos vághatta el Egyiptom utolsó nagy fáraójának torkát egy keserű utódlási harc csúcspontján - állítják a 3000 éves rejtélyt kutató szakemberek. III. Ramszesz múmiájának elemzése során jutottak erre az eredményre.
Meg kell ismételni a vizsgálatot a tavaly 27 évesen elhunyt Amy Winehouse halála ügyében, mert kétségek merültek fel az első vizsgálatot elvégző illetékes szakképesítésével kapcsolatban.
Decemberben szolidaritási akciót hirdetett az Odeon Kft., amely július végéig art mozit üzemeltetett. A Lurdy-házban tartott vetítéssorozatukon nehezen elérhető, különleges filmeket láthatunk.
Bill Clintonról forgat dokumentumfilmet az HBO tévécsatornának Martin Scorsese Oscar-díjas rendező. Az ígéretek szerint sokoldalú portrét kapunk majd a volt elnökről.
Sajtóértesülések szerint Andy Warhol kínai kiállításának nem lesznek részei a művész Mao Ce-tungot ábrázoló képei, azok bemutatását ugyanis a pekingi kulturális minisztérium nem engedélyezte.
Törölték Quentin Tarantino új westernjének, valamint Tom Cruise akciófilmjének díszbemutatóját, és két tévés vígjátéksorozat epizódjait is levették a műsorról az Egyesült Államokban a connecticuti tragédia miatt.
Alföldi Róberttel, a Nemzeti Színház igazgatójával az EMMI döntését követően, a Vaknyugat próbáinak szünetében beszélgettünk az Átrium Film-Színházban.
A Magyar Művelődési Intézet Nemzetiségi Gáláját december 18-án 14.30-tól tartják a Budai Vigadó Színháztermében. A Magyarországon élő nemzetiségi közművelődési szakembereknek is itt adják át a díjakat, amellyel kulturális tevékenységüket ismerik el.