Milos Forman Oscar-díjas filmrendezőnek el kellett halasztania készülő történelmi filmjének forgatását, mert a bizonytalan pénzügyi helyzet miatt nem sikerült előteremteni a 10-20 millió dollár körüli költségvetést.
Milos Forman Oscar-díjas filmrendezőnek el kellett halasztania készülő történelmi filmjének forgatását, mert a bizonytalan pénzügyi helyzet miatt nem sikerült előteremteni a 10-20 millió dollár körüli költségvetést.
A Rammstein mostanra - és ebben az évben különösen – mindent elért, amit rock együttes elérhet. Koncertjeikre órák alatt elfogynak a jegyek, ha egy adott országban nem lépnek fel, az ottani rajongóknak szinte esélyük sincs más helyszínen belépőhöz jutni.
Zsinagógát tervez a müncheni Bet Salom liberális zsidó közösségnek Daniel Libeskind világhírű amerikai építész.
A Fischer Annie-bérlet első koncertjét vasárnap este adja a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar. Mozart és Haydn műveit Vashegyi György vezényli a Thália Színházban, ahol - a felújítás előtt álló Zeneakadémia helyett - először lépnek fel.
Visszatért régi otthonába Nofertiti világhírű mellszobra; a berlini Neues Museum hetven év múltán pénteken nyitja meg újra a kapuit a látogatók előtt, a világháborúban súlyos károkat szenvedett és 212 millió euróból felújított épületet Angela Merkel kancellár adja át.
Másodszor járt Magyarországon a ZZ Top, és másodszorra is majd szétestek a lazaságtól. Koncertbeszámoló képgalériával.
Hans Ulrich Obristnak hívják a művészvilág legbefolyásosabb emberét, a svájci kurátor első helye a művészvilágban - nem utolsó sorban gazdasági hatásokra - zajló jelentős átrendeződést mutatja.
A világbajnok Hajnóczy Soma elnyerte a bűvészek Oscar-díját. A rangos kitüntetéssel korábban David Copperfieldet is jutalmazták.
Az álomgyár nagyüzemben működik, de ott is becsülik a részletek aprólékos, kézműves megoldását. Woody Harrelson új vígjátékát a Zombieland-et gyilkos humora rögtön az amerikai toplista első helyére röpítette, de ne higgyük, hogy a stúdió marketinggépezete elég volna ehhez.
A könyvkereskedőknek szánja a frankfurti könyvvásáron csütörtökön beharangozott új szolgáltatását a Google; a Google Editions lehetővé teszi az olvasók számára, hogy bármilyen eszközön - a mobiltelefontól kezdve akár az e-könyv olvasóig - olvashassák a műveket.
Jó adag cigány temperamentum, kitűnő zene, némi magyaros dallamvilág megbolondítva csipetnyi füstös kávéházi hangulattal, ízesítve Karádyval, Jávor Pállal, a XX. század első felének bárzenéjével, filmdalaival és slágereivel - mindez igazi, mai élvonalbeli magyar énekesek előadásában. Korok, generációk és kultúrák találkozása a Budapest Bár - kiváló muzsikusokkal és fantasztikus egyéniségű előadókkal. A dalok keserű-édes hangulatáról, Brazíliáról, rocksztárokról és cigányzenéről is beszélgettünk a Budapest Bár vezetőjével, Farkas Róberttel.
A nyilas korszak és a második világháború áldozataira emlékeztek az egykori Nyilaskeresztes Párt hatalomátvételének 65. évfordulóján, csütörtökön a budapesti Terror Háza Múzeum előtt.