Nagy érdeklődés mellett magas áron, 95 ezer fontért (mintegy 32 millió forintért) kelt el Nagy-Britanniában Adolf Hitler 13 festménye egy csütörtöki árverésen.
Nagy érdeklődés mellett magas áron, 95 ezer fontért (mintegy 32 millió forintért) kelt el Nagy-Britanniában Adolf Hitler 13 festménye egy csütörtöki árverésen.
Ennio Morriconével turnézik május második felében a Győri Filharmonikus Zenekar Afrikában és Ázsiában. A világhírű olasz zeneszerzővel, karmesterrel öt év után lép fel ismét az együttes.
A magyar és a román kultúra közötti erős kapcsolatokat hangsúlyozta a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtöki megnyitóján Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint a díszvendég ország, Románia képviseletében megjelent Adrian Lemeni kulturális miniszterhelyettes és Mircea Mihaies, a budapesti Román Kulturális Intézet alelnöke.
Hol van már a 2000-es évek hajnala, amikor a zenetévék képernyőjét rockot hip hoppal vegyítő bőgatyás amerikai fiatalok uralták? A jobb híján nu metalnak keresztelt stílus úgy tűnt el, mintha nem is létezett volna, bár azért akad, aki még ma is a felszínen van - igaz, erősen eltérő zenével.
A brit Rotozaza társulat előadásában sem színpadot, sem hivatásos színészeket nem kapunk. Kapunk viszont egy fülhallgatót és egy társat, valamint egy asztalt a Toldi mozi kávézójában, amely mellett ülve elfelejthetjük saját személyiségünket, és átadhatjuk magunkat a fülünkbe érkező utasításoknak.
Pablo Picasso spanyol festő és Alberto Giacometti svájci szobrász egy-egy műve lesz a New York-i Sotheby's aukciós ház májusi impresszionista és modern művészeti árverésének szenzációja.
Július 24-én Budapesten, a SYMA Csarnokban koncertezik a ’90-es évek egyik legfontosabb rockzenekara, az amerikai Nine Inch Nails. Trent Reznor és társai búcsúturnéjuk keretében érintik a magyar fővárost. Az indusztriális zene pionírjai 2007-ben már játszottak nálunk a Szigeten.
Hatodik alkalommal tartják meg a Hímestojás-fesztivált Bátán. A Tolna megye déli csücskében fekvő sárközi település jelképe a jellegzetes, viasszal írt tojás. A szombati programon alkalom lesz elsajátítani az alapvető és legjellegzetesebb fogásokat - mondta el Lehel Péterné, a Népművészet Ifjú Mestere.
Lehet, hogy mégis szerepel Arnold Schwarzenegger a májusban debütáló Terminator: Salvation című filmben - jelentette be maga a kaliforniai kormányzóvá lett akciósztár.
Ötödik alkalommal rendezik meg az Öhönforgató Versenyt és Néptánctalálkozót Tiszavasváriban, amelyen mintegy hatvan csapat vesz részt, emellett kézművesek, hagyományőrzők és íjászok bemutatója is színesíti a rendezvényt.