Kultúrpart

Idei Hangfoglalók 2

Idei Hangfoglalók 2

2017. 12. 18. | Kultúrpart

A Hangfoglaló Program nagy figyelmet fordít a tehetséggondozásra, az utánpótlás-nevelésre, mert élőzenei kultúra csak folyamatosan megújuló közegben alakulhat ki. Ezért az induló előadók támogatására külön alprogramot hozott létre. Ennek pályázatain a pályájuk elején álló fiatal zenekarok indulhatnak kép- és hangfelvételek (főleg videóklip és nagylemez) elkészítésének támogatásáért, valamint pályáralépést támogató kommunikáció megvalósításáért. A támogatás összege maximum kétmillió forint. A támogatottakat tapasztalt mentorok segítik. Ezen kívül a Hangfoglaló Program fellépési lehetőséget biztosít számukra a nagyobb nyári fesztiválokon. Most a 2017/2018-as évad nyerteseit mutatjuk be!

tovább
Mindenki álarcot ölt

Mindenki álarcot ölt

2017. 12. 18. | Kultúrpart

Kassai „vándorszínészek” kelnek útra, hogy december 19-én budapesti közönség is láthassa Szigligeti Ede Liliomfi című társadalmi vígjátékának megzenésített versekkel tűzdelt színpadi adaptációját. 

tovább
Idei Hangfoglalók

Idei Hangfoglalók

2017. 12. 18. | Kultúrpart

A Hangfoglaló Program nagy figyelmet fordít a tehetséggondozásra, az utánpótlás-nevelésre, mert élőzenei kultúra csak folyamatosan megújuló közegben alakulhat ki. Ezért az induló előadók támogatására külön alprogramot hozott létre. Ennek pályázatain a pályájuk elején álló fiatal zenekarok indulhatnak kép- és hangfelvételek (főleg videóklip és nagylemez) elkészítésének támogatásáért, valamint pályáralépést támogató kommunikáció megvalósításáért. A támogatás összege maximum kétmillió forint. A támogatottakat tapasztalt mentorok segítik. Ezen kívül a Hangfoglaló Program fellépési lehetőséget biztosít számukra a nagyobb nyári fesztiválokon. Most a 2017/2018-as évad nyerteseit mutatjuk be!

tovább
Finnországban turnézott a Canarro zenekar

Finnországban turnézott a Canarro zenekar

2017. 12. 17. | Kultúrpart

A jelenlegi formációjában a tradicionális gipsy jazz, másnéven a manouche swing műfajában legkiemelkedőbb hazai zenekar, az NKA Hangfoglaló Program pályázatán sikeresen pályázott a Finnországi koncertsorozatra, ahonnan öt teltházas koncert után elégedetten tértek haza.

tovább
Új zsűritagokkal és műsorvezetőkkel indul a dalválasztás januárban

Új zsűritagokkal és műsorvezetőkkel indul a dalválasztás januárban

2017. 12. 17. | Kultúrpart

A közmédia jövőre is keresi Magyarország dalát, azt a művet, amely megmozgatja az egész országot. Az elmúlt hat évad sikere bizonyítja, hogy szükség van egy olyan műsorra, amelyben Magyarország legjobb dala kerül kiválasztásra. A Dalból minden induló másképp profitál, gondoljunk csak a 2017-es széria nyertesére, Pápai Jocira, akinek zenei karrierje új lendületet vett a műsornak köszönhetően. Az előadók és a zeneszerzők már számolnak ezzel a műsorral, sokan megvárták a szeptember elsejét új dalaik bemutatásával, hogy nevezhessenek a versenyre: ezt jelzi a pályázatra idén beérkezett több mint 350 dal is.

tovább
Itt az új Muzsik és Volkova lemez

Itt az új Muzsik és Volkova lemez

2017. 12. 17. | Kultúrpart

Egy korszak lezárása: Rövidesen találkozunk. Hét új dalt gyűjtött egy csokorba Muzsik és Volkova, a valaha volt ZUP magyar-orosz dalszerző testvérpárja. Újabb indie folkos, akusztikus utazás a greengrass világában!

tovább
Az állatok titkai

Az állatok titkai

2017. 12. 16. | Kultúrpart

Különleges izraeli gyermekelőadással várják a családokat december 17-én a Hatszín Teátrumba, ahol többek között arra is fény derül, hogy Miért sír a hal? 

tovább
Jön az Álomutazó!

Jön az Álomutazó!

2017. 12. 15. | Kultúrpart

Újabb látványos zenés színpadi előadással jelentkezik a 2014-2015-ben A Játékkészítőt is létrehozó TulipánTündér Produkció.

tovább
Eljön az oroszlán

Eljön az oroszlán

2017. 12. 14. | Kultúrpart

Új bemutatóra készül az Orlai Produkció a Belvárosi Színházban. Szikszai Rémusz rendezésében James Goldman Az oroszlán télen drámáját tűzik műsorra.

tovább
süti beállítások módosítása