Kultúrpart

Északi hideg érkezik a hétvégén

Északi hideg érkezik a hétvégén

2015. 03. 25. | Kultúrpart

A tavalyi rendezvény sikerét követően idén is megrendezik a Skandináv Napot a budapesti Eröművházban, a Skandináv Ház Alapítvány szervezésében március 28-án. Tavasz elejére egy kis frissítő, északi levegő!

tovább
Táncok, amiket látni kell

Táncok, amiket látni kell

2015. 03. 25. | Kultúrpart

Mozdulatok szabad értelmezése, táncosok rövid karrierje, generációk ünnepe a színpadon. A Nemzeti Táncszínház igazgatójával, Ertl Péterrel a Színházi Világnapról beszélgettünk.

tovább
Győzött a Kitömött barbár

Győzött a Kitömött barbár

2015. 03. 25. | Kultúrpart

Péterfy Gergely Kitömött barbár című nagyregénye kapta a 2015-ös Aegon Művészeti Díjat. Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész, a zsűri elnöke elmondta, hogy hetvenhét kortárs szépirodalmi művet jelöltek idén a kiadók, ebből tíz került az élmezőnybe.

tovább
Interneten árulják Hitler festményét

Interneten árulják Hitler festményét

2015. 03. 25. | Kultúrpart

Elárverezik március 26-án Adolf Hitler 1912 körül készült vízfestmény csendéletét. A képre az amerikai Nate D. Sanders online aukciós portálon lehet licitálni, kikiáltási ára 30 000 dollár (8,3 millió forint) lesz.

tovább
Pörköltbe torta

Pörköltbe torta

2015. 03. 25. | Judák Bence

Két mainstream szuperzenekar is friss albummal koronázta meg a most-már-annyira-nem-is-új esztendőt. A Fall Out Boy és az Imagine Dragons csont nélkül hozza a remélt színvonalat.

tovább
Újabb súlyos műtéten esett át a színésznő

Újabb súlyos műtéten esett át a színésznő

2015. 03. 25. | Kultúrpart

A ráktól való félelmében most petefészkét és mindkét petevezetékét is eltávolíttatta Angelina Jolie. A híresség már akkor is sokkolta a közvéleményt, amikor két éve levetette mindkét mellét, hogy csökkentse a mellrák kialakulásának kockázatát.

tovább
süti beállítások módosítása