Kultúrpart

Mundruczót felkapta a nemzetközi sajtó

Mundruczót felkapta a nemzetközi sajtó

2008. 05. 22. | Kultúrpart

Mundruczó Kornél szerdán a 61. Cannes-i Filmfesztiválon megállás nélkül nyilatkozott a sajtónak: a Positif francia filmes magazinnal készült egyórás interjút követően a France Culture közszolgálati kulturális rádió déli élő műsornak volt vendége a magyar rendező, akit közel egy órán át faggatták a szerkesztők a szerintük az idei versenyprogram eddigi legcsodálatosabb filmjéről. A délután folyamán pedig a nemzetközi sajtó állt sorba interjúért Mundruczónál.

tovább
Relatív (át)hallások

Relatív (át)hallások

2008. 05. 22. | Kultúrpart

A május 30-31. között megrendezésre kerülő Relatív (át)hallások kortárs zenei találkozó célja, hogy a hazai publikum megismerkedhessen korunk elmúlt bő négy évtizedének, az európai és a tengerentúli zenekultúrát nagymértékben meghatározó, Magyarországon mégis csaknem teljesen ismeretlen ún. experimentális kortárs zene reprezentatív alkotóival és előadóival, legfontosabb műveivel.

tovább
Fókatelep és Biljarszki Emil

Fókatelep és Biljarszki Emil

2008. 05. 22. | Kultúrpart

A bolgár kultúra ünnepének előestéjén, május 22-én 19.00 órai kezdettel az egyik legismertebb magyarországi bolgár zenész, Biljarszki Emil koncertezik a Bolgár Művelődési Házban.

tovább
Paul Anka Budapesten

Paul Anka Budapesten

2008. 05. 22. | Kultúrpart

50 éves jubileumi koncertturnéja alkalmával hazánkba látogat Paul Anka, és 2008. augusztus 5-én a Budapest Sportarénában ad koncertet. Paul Anka 1957 óta turnézik, de Magyarországon most jár először.

tovább
Isztambulban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Isztambulban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

2008. 05. 22. | Kultúrpart

Felállva ünnepelte Isztambul központi hangversenytermében, a több mint ezer embert befogadó Cemal Resit Reyben a közönség a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, amely ünnepi koncertet adott a Török Légitársaság (THY) megalakulásának 75. évfordulója alkalmából.

tovább
Mesterlevelek

Mesterlevelek

2008. 05. 22. | pzl

Két olyan festő albumát lapozgattuk, akiknek képei mélyen a retinánkba ivódtak, úgy, mint az Iskola a határonban Tulp Tanár Úr anatómiája című Rembrandt-kép a főallén lődörgő Bébének és Medvének. Csontváry és Munkácsy festményeinek reprói ott porosodtak a kisvárosi könyvtárak és kollégiumok falain – tanulás vagy jegyzetelés helyett megigézve bámultuk a Libanoni cédrust, A taorminai görög színház romjait, a Rőzsehordó nőt, vagy éppen a Poros utat.

tovább
Cinema Tour a Toldiban

Cinema Tour a Toldiban

2008. 05. 21. | Kultúrpart

Hamarosan megkezdődik a fővárosi Toldi mozi felújítása; a 170 millió forintos beruházás eredményeként az intézmény ősztől új vetítőfelülettel, korszerű vetítőgépekkel és hangrendszerrel várja a látogatókat. A rekonstrukció megkezdése előtt, csütörtökön záróbulit tartanak filmvetítésekkel és koncertekkel.

tovább
WAMPolj a Gödörben

WAMPolj a Gödörben

2008. 05. 21. | Kultúrpart

A hétvégén ismét irány a Gödör, hiszen két napig a fiatalok körében igen népszerű WAMP kínál számos programot. Vasárnap a sérült fiatalok elfogadását elősegítő programokra fektetnek hangsúlyt a szervezők.

tovább
Agria Fesztivál Egerben

Agria Fesztivál Egerben

2008. 05. 21. | Kultúrpart

Öt társulat hét produkcióját összesen tizenhárom előadáson láthatja a közönség június 2. és augusztus 30. között Egerben, az Agria Összművészeti Fesztiválon - közölte a programsorozatot szervező Gárdonyi Géza Színház direktora szerdán Egerben.

tovább
100 millió forint a vidéki kluboknak

100 millió forint a vidéki kluboknak

2008. 05. 21. | Kultúrpart

Összesen 100 millió forint értékben írt ki pályázatot a Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért (PANKKK) vidéki könnyűzenei klubkoncertek és a vidéki könnyűzenei klubok infrastrukturális támogatására.

tovább
Mundruczóék megünnepelték magukat

Mundruczóék megünnepelték magukat

2008. 05. 21. | Kultúrpart

Hajnalig tartó szabadtéri magyar fogadást rendezett kedden este a 61. Cannes-i Filmfesztiválon a magyar filmek külföldi képviseletével foglalkozó Magyar Filmunió az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával, amelyen Hiller István miniszter köszöntette a közel ötszáz vendéget, majd Lajkó Félix hegedűművész adott fergeteges koncertet.

tovább
süti beállítások módosítása