Nekünk, színházcsinálóknak nagyon nagy a felelősségünk. Jó színházat kell csinálnunk, hogy ne szokjanak le rólunk az emberek.
Nekünk, színházcsinálóknak nagyon nagy a felelősségünk. Jó színházat kell csinálnunk, hogy ne szokjanak le rólunk az emberek.
Megkezdődött a 39. Magyar Filmszemle; a megnyitó ünnepségen kitüntetéseket adtak át, majd filmrészleteket vetítettek a mustrán látható alkotásokból kedden este Budapesten, a Millenáris Teátrumban.
Harminc éve, 1978. január 30-án halt meg Nagy László Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. 1925. július 17-én született a Veszprém megyei Felsőiszkázon, öccse Ágh István néven szintén költő lett.
"A jazz számomra egyet jelent a szabadsággal. Szabadság az előítéletektől és diszkriminációtól, kötöttségtől és konvencióktól. Ez az, amit közölni szeretnék a hallgatókkal, legyenek ők fiatalok vagy idősek, a hagyományok vagy újítások hívei, jazzrajongók vagy mások." – így fogalmazza meg művészi hitvallását Barbara Dennerlein.
Tizenegy ország csaknem száz artistája vett részt a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, amelyet január 24-től rendeztek meg a Fővárosi Nagycirkuszban. A hetedik fesztivál arany fokozatát a Peking Akrobata Csoport nyerte el.
Kovács László tavaly elhunyt világhírű magyar operatőrről nevezték el idén az Amerikai Operatőrök Szövetségének (ASC) Örökség-díját, amelynek átadására a hét végén került sor Hollywoodban. Az ASC szombaton este a 22. alkalommal megrendezett gálaest keretében osztotta ki díjait a filmvárosban.
Funky, szving és latin melódiák csendülnek fel az IBS színpadán, ahol a Chameleon Big Band új műsorát, a New Orleans-i karnevált mutatja be február 8-án.
Az év filmzeneszerzője díjjal tüntetik ki Víg Mihályt, Tarr Béla filmrendező állandó alkotótársát az EU XXL filmfesztiválon a napokban Ausztriában. Az ünnepélyes díjátadót, amelynek keretében bemutatják a két alkotó legutóbbi közös munkáját, A londoni férfi című filmet, március 1-én tartják az ausztriai Kremsben.
Bőséges a termés, mennyiségi szempontból "ez egy nagyon izgalmas év", a dokumentumfilmes mezőny pedig nagyon erős a kedden kezdődött 39. Magyar Filmszemlén - mondta el a versenyprogramban szereplő alkotásokról Herendi Gábor rendező, a szemletanács elnöke.
Novák Eszter rendezővel, Színház rovatunk házigazdájával színházról, színészetről - és a máról.
Mindenekelőtt nem árt szögezni: a szocializmus sohasem létezett. Ahogyan nem létezett a katolicizmus, a demokrácia vagy a... és sorolhatnám tovább. A szocializmus is egy a valójában még fel sem épített, ki sem próbált és máris elárult vagy elfeledett eszmék, vallások, ideák sorában.
És persze száz évig élek én, ha így folytatom… Túlélés. Mindenáron. Nem, nem életösztön ez – hiszen a lét erkölcsösnek, és erkölcstelennek is megadatik – , inkább afféle stratégia: rongy a világ, hát eltörölgetem vele én is kicsiny lábosomat. Mindenki más is ezt teszi, most mi van?