Kiállításra került Erik Kessels fotóinstallációja, mely 24 óra alatt a Flick-re, Facebobok-ra és Google-re feltöltött képek özöne.
Kiállításra került Erik Kessels fotóinstallációja, mely 24 óra alatt a Flick-re, Facebobok-ra és Google-re feltöltött képek özöne.
A kovásznai születésű Fábián Ernő közíró, kritikus halálának 10. évfordulója alkalmából szoboravatóra, emlékkonferenciára és könyvbemutatóra került sor pénteken Kovásznán; az eseményen Németh Zsolt külügyi államtitkár is részt vesz.
Közel 150 millió jüanért (körülbelül 5 milliárd forint) talált gazdára egy kínai kortárs festő A Jangce folyó több tízezer kilométere című alkotása egy hétvégi pekingi árverésen. Az átalakuló kínai műtárgypiacot továbbra is a konjunktúra jellemzi.
Hogyan lehet szerelemből Mészöly Miklósról filmet forgatni? Gerőcs Péterrel és Dér Asiával beszélgettünk.
Minden idők egyik legemlékezetesebb diákcsínyére emlékezett hatvanadik évfordulóján a La Libre Belgique című napilap hétvégi számában: Baldvin, akkori király küldöttségének adva ki magukat egyetemisták diáklányok közé látogattak egy apácák irányította belgiumi leányiskolában.
Debrecen és Pest megye képviselik Magyarországot a hétvégén megnyílt 8. Nemzetközi Kertművészeti Kiállításon a délnyugati-kínai Csungking (Chongqing) városában. A magyarok által épített kertek megmaradnak, jövőbeni művelőik a helyi kertészek lesznek.
Új-Zéland állatvilága jelentős változáson ment keresztül a telepesek által behurcolt patkányok és más idegen fajok hatására.
Jubileumi műsorral ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a hajléktalan színjátszókból álló AHA Színpad november 24-én a Honvéd Kulturális Központban Budapesten.
Szlovén biológusok felháborodásuknak adtak hangot a mostani vadászati idényben kilövésre tervezett farkasok példátlanul magas száma kapcsán.
Franciaország legjelentősebb repülőterét, a párizsi Roissy-Charles de Gaulle-t választotta a világ legutáltabb repülőterének a CNN utazási honlapja, a CNNGO.com.
Fotókba fullasztó kiállítás nyílt Hollandiában milliónyi képből, amely mindössze 24 óra "nettermése".