A Váróterem Projekt alternatív színházi társulat következő Bánk bán? Jelen! című bemutatójával a középiskolás diákokat szólítja meg.
A Váróterem Projekt alternatív színházi társulat következő Bánk bán? Jelen! című bemutatójával a középiskolás diákokat szólítja meg.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban érettségizett, filológia-idegen nyelv szakon, 1993-ban. 1998 júniusában a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium újságíró szakán diplomázott, majd 2007-ben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-néprajz szakán szerzett tanári oklevelet. Magiszteri tanulmányait a kolozsvári egyetem szociológia karán végezte, komplex kultúrakutatás szakon, 2008-ban.
1990 óta több magyar nyelvű sajtóorgánum munkatársa volt (Látó, Helikon, Helikon/Serény Múmia, Előretolt Helyőrség, Az irodalom visszavág, Alteregó, Ébredés, Fiatal Fórum (Zabhegyező), Hargita Népe, Erdélyi Napló, Bihari Napló, Népújság, Gyergyói Kisújság, Székelyföld, Szabadság, 2000, Alibi, Parnasszus, A Dunánál, Irodalmi Jelen). 1990 és 1993 között az Ébredés című diáklap főszerkesztője volt Székelyudvarhelyen, majd ugyanitt megalapította az 1996 és 1998 között működő Alterego című irodalmi kört és folyóiratot. 1997-ben a székelyudvarhelyi Príma Rádiónál, 1998-ban a nagyváradi Erdélyi Napló hetilapnál, 2000-ben pedig a Kriterion Könyvkiadónál dolgozott szerkesztőként. 2002 és 2004 között A Dunánál című kulturális-irodalmi folyóirat munkatársa, majd főszerkesztő-helyettese Budapesten. 2005 óta az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy szerkesztője Kolozsvárott. 2007 és 2008 között az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület projektmenedzsereként dolgozott.
2010-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjban részesült.
A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében felolvasással egybekötött beszélgetésen ünnepli hatszázadik lapszámát hétfőn a kolozsvári Helikon Irodalmi folyóirat.
Öt darab fontos hozzávaló, nagy mennyiségben: A.Kiss Andrea hangszalagjai, Deák Sándor szaxofonja, klarinétja; Apostolache Zénó zeneszerzői tehetsége, valamint harmonikája; Zonda Attila akusztikus basszusgitárja és a recept, hogy valóban "ütős" legyen (arról Gombocz Avar gondoskodik ütőhangszereivel), mindezt egy kis dobrudzsai, török, makedón, szerb, albán, bolgár ritmussal fűszerezve.
Kevesen gondolnák, hogy a torta feltalálása a világtörténelem talán leghíresebb hadvezérének a nevéhez fűződik : Nagy Sándoréhoz.
Valószínű, hogy mindenki tapasztalt már olyant egy rádióból hallott dalam által, mely érzések, indulatok sorát ébresztett benne, egy dal hatására céltudatosabbnak, erősebbnek érezte magát.
Szatmárnémetiben, Szatmárhegyen és Beregszászon zajlik majd az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Dsida Jenő-napok című tanácskozása és megemlékezése a 105 éve született költőről és az irodalmi örökségét egykor ápoló Páskándi Géza irodalmárról.
A kedvező szabályzatmódosításoknak köszönhetően idén mindenképp dobogós helyre számítanak a Székely Vágta szervezői a Nemzeti Vágtára bejutó lovasaiktól
Bár nem tudományosan bizonyított tény, de a kocogás általános kifutási ideje két hét. Ez azt jelenti, hogy, aki a legszentebb fogadkozások között megígérte az egész baráti társaság előtt, hogy hosszadalmas és fáradságos napi futással leadja a felesleges kilóit, két hét kitartó munka után vagy megelégedik az eredménnyel, vagy feladja, vagy elfelejti. Szóval akkoriban még futottunk.
Nem igazán szeret nosztalgiázni, pedig lenne miről. 20 évesen okleveles színésznő volt, s mára több mint 50 évnyi színpad van a háta mögött. Volt Claudia Cardinale-szerű szépség a filmvásznon, és a világirodalom sok-sok női szereplője a színpadon. Közben anya, jó ideje nagymama, na meg persze feleség is. Nem is akárkié… Farkas Ibolya mégis leginkább a jövőre készül: játszani szeretne és rendezni. De nem árulja el, hogy mit. Az évek során babonás lett, s különben is, még ma is tart az intrikusoktól.
Életműdíjat kap Törőcsik Mari színművész az idei Erdélyi Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF). Geraldine Chaplint is díjazzák
A Magyar Film Délvidéki Hete rendezvénysorozat immár tizenkettedik alkalommal nyitja meg kapúit a vajdasági mozirajongók előtt, a magyarkanizsai Cinema Filmműhely szervezésében : a kortárs magyar játékfilmekkel és dokumentumfilmekkel ismerteti meg a nézőközönséget május 15. és 18. között.