A brit BSkyB tévétársaság jövőre indítja el Európa első háromdimenziós televíziós csatornáját, amelyen a tervek szerint filmeket, show-műsorokat és sportközvetítéseket nézhetnek majd az előfizetők.
A brit BSkyB tévétársaság jövőre indítja el Európa első háromdimenziós televíziós csatornáját, amelyen a tervek szerint filmeket, show-műsorokat és sportközvetítéseket nézhetnek majd az előfizetők.
Kiállítások, rövidfilm-vetítések, performanszok és koncertek mellett borbemutató is várja a közönséget szombaton a dunaföldvári várban, ahol első alkalommal rendezik meg a Symposion névre keresztelt kulturális és művészeti fesztivált.
Augusztus 2-án lesz hetvenöt éves Maár Gyula Balázs Béla-díjas filmrendező.
A kritikusok agyondicsérik azt a londoni A vágy villamosa előadást, amiben Rachel alakítja Blanche szerepét. A hozzáértők szerint már Weisz önmagában is elég ok, hogy az ember megnézze a londoni Donmar Warehouse Színházban látható előadást, de a produkció számos egyéb erényben is bővelkedik.
Megegyezésre jutott az elhunyt Michael Jackson gyerekeinek elhelyezéséről az énekes édesanyja és a két idősebb gyermekének életet adó volt felesége - jelentették be az ügyvédek csütörtökön.
Még csak tavaly mutatták be Fred Cavayé Pour elle című francia filmjét, már készül is az amerikai változat The Next Three Days címmel Paul Haggis rendezésében. Persze biztos sikeresebb lesz, mint az eredeti. Nem csak azért, mert amerikai, hanem mert Russel Crowe játsza a főszerepet.
Tim Burton filmrendező eddigi életművének több mint 700 munkáját, a filmtermésen kívül rajzait, bábjait, szobrait mutatja be novembertől a New York-i Modern Művészetek Múzeuma.
Botrányt kavart szülőhazájában egy Nagy-Britanniába kivándorolt lengyel rendező azzal a dokumentumfilmmel, amelyet a viták kereszttüzében álló Radio Maryja katolikus rádiócsatornáról forgat.
Negyedszer is apa lesz Jude Law hollywoodi filmszínész. A gyermek születését őszre várják, ám a sztár szóvivője nem árulta el, hogy ki az anya.
Jövő pénteken, augusztus 7-én délelőtt fél 11-kor Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra Benedek Andorné Fenyvessy Éva színművésznőt, a Hyppolit, a lakáj című legendás film Terkáját.
Tíz nap alatt több száz program várja a Veszprém megyei Taliándörögdön július 31. és augusztus 9. között a közönséget; a Dörögdi Fesztiválon a magyar dzsesszélet kiemelkedő alakjai mellett számos neves előadó és a stand-up komédia legjelesebb hazai képviselői is fellépnek, de lesz retro filmklub, színház, kuglibajnokság és népi konyha is.
Tegyük fel, hogy az elviselhetetlen nyári forróság elől bemenekülünk egy kellemesen hűvös plázába és egyszer csak a multiplex pénztáránál találjuk magunkat. Nos, ha véletlen nincs más film, amit éppen akkor vetítenek, akár jegyet is válthatunk a Bunyó című filmre. De tényleg, csak akkor, ha nincs más film.