A sárközi fazekasság legjelesebb képviselőinek kerámiáit mutatja be kedden megnyílt állandó kiállításán a szekszárdi Babits Mihály Emlékház; a költő szülőházának pincéjéből kialakított kiállítóteremben tizenegy alkotó munkáit láthatja a közönség.
A sárközi fazekasság legjelesebb képviselőinek kerámiáit mutatja be kedden megnyílt állandó kiállításán a szekszárdi Babits Mihály Emlékház; a költő szülőházának pincéjéből kialakított kiállítóteremben tizenegy alkotó munkáit láthatja a közönség.
A Dévaványai Dobfesztivál alulról szerveződő kezdeményezés, mely a közös zenélés és tánc adta közösségi élményre épül, lelkes amatőr zenészek és önkéntes programszervezők hívták életre 2002 nyarán. A rendezők idén július 16. és 19. között is szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Az utolsó futamon sem kímélték a bikák az embereket; a pamplonai bikafuttatás végeztével négy kalandor kötött ki kórházban. Világ kalandorai, ne kíméljétek magatokat!
A jászkun kapitányok nyomába léphetnek hamarosan az érdeklődők, miután az erre hivatott tematikus útvonal kiépítéséhez szükséges pályázat a második körben is megkapta a zöld utat, azaz a pénzbeli támogatást az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácstól.
Kilencedik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Nyári Fesztivált július 30. és augusztus 20. között; ennek keretében tartják idén 10. alkalommal a Vivace Nemzetközi Kórusfesztivált.
Tizenhét ember számára végződött kórházi kezeléssel a pamplonai bikafuttatás szombati és vasárnapi napja, összesen száztizenhárman sérültek meg könnyebben a hét végén az életveszélyes spanyolországi látványosságon.
Szupersztároktól törzsi táncosokig 8000 művész lép fel Algírban a július 20-ig tartó Pánafrikai Fesztiválon, felelevenítve a fekete kontinens utóbbi négy évtizedének történelmét.
Javában zajlanak az előkészületek a Gyilkos-tó legendája című zenés darab ősbemutatójára Romániában; jövő héten, a főpróbán először találkozik egymással a mintegy kétszáz szereplő.
A Kaláka együttes koncertjével kezdődött meg csütörtökön a 30. Kaláka Fesztivál, a miskolci Városháza díszudvarán; a rendezvény névadója és házigazdája előtt fellépett a Kisharang együttes és a Számadó zenekar.
A Nyár a Lánchídon fesztiválon ezen a hétvégén a zenéé a főszerep. Szombaton és vasárnap számos népszerű könnyűzenei és a világzenei együttes koncertjét hallgathatják meg azok, aki a Lánchíd felé veszik az irányt. Fellép többek között A Kutya Vacsorája, a PASO, az After Crying, Ferenczi György és a Zuboly.
A Muzsikás zenekar is föllép a Malajziához tartozó Borneó szigetén az Esőerdő Világzenei Fesztiválon (Rainforest World Music Festival), amely péntektől vasárnapig tart - mondta el Jeges Zsolt, a zenekar menedzsere.
Kocsitoló versenyt rendeznek vasárnap délután a kocsi, azaz a könnyű szekér szülőfalujában, a Komárom-Esztergom megyei Kocs községben. Az eseményre a Kocsis vezetéknevűek jelentkezését is várják.