A cél nemes, egy iskolának gyűjtenek hangszereket. Nem kell megijedni, az egész nap egy hatalmas buli, evéssel, mulatással, kézműveskedéssel, és persze sok-sok zenével.
A cél nemes, egy iskolának gyűjtenek hangszereket. Nem kell megijedni, az egész nap egy hatalmas buli, evéssel, mulatással, kézműveskedéssel, és persze sok-sok zenével.
Befejeződik a világon egyedülálló Jövőnk Öröksége projekt: elkészült az 50 CD-ből álló Új Pátria sorozat, valamint hét könyv.
Az évek múlásával párhuzamosan egyre fogyott az iránta érdeklődők száma, de amikor március 11-én a kora délutáni Japántól keletre bekövetkezett a pusztító szökőárt előidéző földrengés, Kamaisi utolsó gésája éppen arra készült, hogy fellépjen abban a finom ételeiről híres, 117 éves exkluzív étteremben - rjoteiben -, ahol hét évtizeddel ezelőtt, 14 évesen elkezdte a pályafutását.
A francia társadalom nagy része által erősen vitatott törvény ellen hétfő reggel csöndes felvonulással tiltakoznak Párizs utcáin.
Idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját a Kincső Néptáncegyüttes, amelynek története egy békásmegyeri iskola elszánt tanárnőjével és táncos lábú diákjaival kezdődött, és az elmúlt évtizedekben számtalan hazai és külföldi elismeréssel, fellépéssel, valamint élménnyel gazdagodott.
A hagyományos virágvasárnapi Ifjúsági Tojásfestő Versennyel április 17-én veszi kezdetét a Míves Tojás Múzeum húsvéti programsorozata a baranyai Zengővárkonyban.
A Budapest Folk Fest 2011-en a nyári fesztiválidőszakot felvezetve, hat napon keresztül mutatja be a hazai és a nemzetközi folk izgalmas előadóit és produkcióikon keresztül a stílus sokszínűségét.
A folk egy mély kút, ahonnan megannyi más stílus is táplálkozik, kimeríthetetlenül gazdag, személyes, egyszerű, befogadó. Ott van az emberi hangban, a hegedű, a cimbalom, a szaxofon vagy akár az elektromos gitár akkordjaiban egyaránt. Ereje, hatása minden esetben a zenében van, ennek a hitelét a közönség igazolja vissza - vallják a szervezők.
Az idén Bulgária, Szerbia, Románia, Franciaország zenészei és zenekarai mellett a hazai élvonal a együttesei is színpadra lépnek a rendezvény három helyszínén.
Itt lesz a Müpában – először Magyarországon – a világhírű bolgár Angelite női kórus, a szintén világszínvonalon jegyzett Sebestyén Mártával. Franciaországból Baltazar Montanaro a Söndörgő vendégeként lép fel, Erdélyből az egyik legjobb autentikus zenekar, a Magyarpalatkaiak játszanak egy teljes táncházat, és a végére ideér a Balkan Brass Battle turné, ahol talán a balkán két legjobb rezesbandája, a román Fanfare Ciocarlia, illetve a szerb Boban & Marko Markovic Orchestra együtt, a Millenáris Teátrum színpadán próbálja eldönteni, hogy ki a műfaj legjobbja.

A fafaragásairól nevezetes finn Puunkuokkijat (Favájó) csoport kiállításának megnyitójával kezdődik az idei Pécsi Finn Hetek.
Dörömböző Géza híres pécsi prímás végleg letette a vonót.
Hosszú az út Nagyenyedről Budapestre, főleg, ha eltelik nyolcvan év. És közben megtörténik az emberrel minden, ami a szakmájában megtörténhet: bírálat, kudarc, siker, elismerés.
A magyar néprajzi filmek, folklór témájú televíziós műsorok legjavából látható válogatás a 30. Országos Táncháztalálkozó keretében tartandó Etno moziban két napon át. A szervezők március 21-ig még várnak bemutatandó alkotásokat.
A mohácsi busójárás a szellemi kulturális örökség része lett, és felkerült az UNESCO listájára.