Október 16-ig várja a középiskolák 9. és 10. osztályos tanulóinak jelentkezését az Esterházy Alapítvány, akik 3 fős csapatokban, 3 fordulón keresztül versenyezhetnek egymással.
Október 16-ig várja a középiskolák 9. és 10. osztályos tanulóinak jelentkezését az Esterházy Alapítvány, akik 3 fős csapatokban, 3 fordulón keresztül versenyezhetnek egymással.
Akár szülőként, akár pedagógusként tervezzük megismertetni a gyerekekkel a „magas” kultúrát, érdemes megnézni, mit kínál az óvodás-középiskolás korosztálynak a Duna-parti tündérpalota.
Sok humorral és meglepetéssel, bájos és vicces karakterekkel meséli el Piroska és a farkas történetét a tánc különleges nyelvén a Pécsi Balett, szeptember 26-án a Nemzeti Táncszínházban.
Újra bemutatja A Pitbull Kamilla Gimnázium c. érzékenyítő előadását a Láthatáron Csoport, szeptember 18-án 19 őrától a HPS kultszalonban.
Szeptember 5-én rendezi meg a Kolibri Színház egész napos, ingyenes évadnyitó fesztiválját, amelyet ezúttal kizárólag szabadtéren, a hatályos járványügyi szabályok betartása mellett tartanak meg.
A digitálisan felújított Jankovics-klasszikus mellett lesznek újdonságok is a gyerekek számára ingyenes Veszprém-Balaton Filmpikniken.
Az egykori Völgyszellem itatja át az augusztus 28. és 30. között megrendezésre kerülő kapolcsi utcaszínházi fesztivált, a Bondorót.
Javában zajlik a Veszprémi Petőfi Színház SzínHázVilág elnevezésű tábora.
A nyári táborok élménye olyan tapasztalatcsomagot ad, amit minden gyereknek meg kéne kapnia.
A teátrum szinte minden tavasszal elmaradt előadását pótolja, de természetesen lesznek premierek is.
Itt a V-A-K-Á-C-I-Ó, amit idén nem az osztálytermi táblákra írva vártak a diákok – de sebaj, nyáron is folytatódik a három hónapja indult Művészek az Otthoni Oktatásért mozgalom, azaz a MOTTO.
Harisnyás Pippi – Harisnyás Pippilotta Citadella Intarzia Majolika Ingaóra – a zseniális svéd írónő, Astrid Lindgren regényhőse ma ünnepli 75. szülinapját!