A budapesti stúdióból sugárzott elődöntők élő adásaival folytatódik november 6-án a Fölszállott a páva című gyermek népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor a Duna TV-n.
A budapesti stúdióból sugárzott elődöntők élő adásaival folytatódik november 6-án a Fölszállott a páva című gyermek népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor a Duna TV-n.
Pénteken veszi át a Magyar Írószövetség örökös tagsági címét Csukás István Kossuth- és Prima Primissima díjas író, költő, majd szombaton a Játékszínben átadják neki a Szép Ernő-jutalmat.
Újabb gyermekeknek szóló programot kínál a Concerto Budapest, Zsibongó sorozatuk az ünnepi készülődés hangulatát idézi meg. Az első, november 8-i koncert a Halloweenhez kapcsolódik, ezt követi majd a Karácsony, Farsang és Húsvét előadás Lakatos György és Iván Gábor vezetésével.
Ismét egy klasszikus mese, új köntösben. A Pán Pétert a Büszkeség és balítélet és a Vágy és vezeklés rendezője, Joe Wright világhírű színészek segítségével meséli el újra, de úgy, ahogy még senki sem látta. A Pán c. film csütörtöktől látható a mozikban.
Hivatalosan is kezdetét vette a 8. Gyermek- és Ifjúság Színházi Szemle. A szemlére 80 előadás nevezése érkezett, melyből 14 előadást tekinthet meg a közönség november 9. és 15. között a Marczibányi Téri Művelődési Központban.
Folytatódik a jótékonysági akció az Írók Boltjában. Október 15-én és 16-án egy kis üveg Nutelláért Erdős Virág József Attila-díjas költő kézírásos szavaihoz juthatunk.
A Másnap abszurd előadás székhez szegező jövőképpel: katasztrófára készülő gyerekek játékát állította színpadra a képzőművész/rendező Philippe Quesne. Az előadás október 16-17-én lesz látható a Trafóban, 13 gyerek előadásban.
A Pejó Róbert rendezte Mancs című magyar családi filmnek ítélték oda a chemnitzi "Kölyökfesztivál" Európai Gyermekfilm-díját. A díjjal a szász kulturális tárca 12 500 eurós pénzjutalma is jár.
Új eszközökkel és foglalkozásokkal segít a TASZ a fogyatékos gyerekeknek, szüleiknek, és a pedagógusoknak, hogy a gyerekek minél teljesebb és szabadabb életet élhessenek. A nem hagyományos szülői értekezletek mellett létrehoztak egy saját fejlesztésű segítő kártyajátékot, a MONDO-t is.
Leukémiás gyerekekről szóló dokumentumfilmet rendez Penélope Cruz. Az Oscar-díjas színésznő abban bízik, hogy alkotása révén nagyobb támogatást kaphatnak a betegség gyógyítására irányuló kutatások.
Október 11-én, Budapesten látható az elmúlt évek legkiemelkedőbb kezdeményezése a Színezd át!, amely a nemzetiségi megértést, elfogadást, közös és egymás kultúrájának befogadását, ápolását célozza. Az ingyenes családi napot a Somnakaj c. gipsy musical zárja a Thália Színházban.
Október 9-11. között, három napon keresztül várja a családokat, iskolás és óvodás csoportokat a KMO Művelődési Ház, a 424-es Vasútmodellező Klub nagyszabású bemutatóján.