A fiatal marosvásárhelyi színész az utóbbi évadok egyik legtevékenyebb, legnépszerűbb művésze. Interjú a Kaszás Attila díjas színművésszel.
A fiatal marosvásárhelyi színész az utóbbi évadok egyik legtevékenyebb, legnépszerűbb művésze. Interjú a Kaszás Attila díjas színművésszel.
A Nemzeti Színház mostani nézőközönségének nagy része úgy szerette a teátrumot, amilyen volt. Lesz aki átpártol más színházakhoz, de új rétegek is érkeznek majd - nyilatkozta Vidnyánszky Attila.
"Hogy át tudjam lépni a korlátaimat, ez mozgat" - mondta Trokán Anna Junior Prima-díjas színésznő a veszprémi Petőfi Színházban.
A fiatal marosvásárhelyi színész hat éve végezte el a Színművészeti Egyetemet, amelynek ma óraadó tanára. Az egyetem után azonnal a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatához került, ahol számos előadásában játszott, de csak az elmúlt időszakban győződött meg arról, hogy van helye a színpadon. Az utóbbi évadok egyik legtevékenyebb, legnépszerűbb művésze. Interjú Bányai Kelemen Barnával:
Mohácsi János színpadra vitte a Holokauszt emlékeit. A Dohány utcai seriffet decemberben láthatja a közönség a Jurányiban.
Bíró Krisztával a Janika premierje előtt két nappal a Karinthy Színház Stúdiótermében beszélgettünk. A darabot ma, december 14-én, pénteken mutatják be.
A négy évvel ezelőtt elhunyt orosz származású magyar festőművésszel, a Kossuth-díjas El Kazovszkijjal készült 22 interjút tartalmaz a Látáscsapda című, a Magvető Kiadónál most megjelent kötet.
Bár a Yes 2013-ban ünnepli megalakulása 45. évfordulóját, Rick Wakeman biztosan nem fog már visszatérni a zenekarba. "A Yes már a múlt, de nagyon szép volt".
Naomi Campbell és Kate Moss közösen fotózkodtak és adtak interjút egy magazinnak. A beszélgetés egyik fő témája a szakmában problémát okozó rasszizmus volt.
Négy új dalt is hallhatunk a Belmondo legfrissebb, Good, Better, Belmondo című albumán, az új lemezről Czutor Zoltánnal beszélgettünk.
A hétvége folyamán, a szlovéniai Mariborban került sor az Európai Ifjúsági Fórum döntésének nyilvánosságra hozatalára, melynek értelmében a döntőbe bejutott négy város közül, Kolozsvár nyerte el az Európa Ifjúsági Fővárosa címet 2015-re. A Kolozsvár Európa Ifjúsági Főváros 2015 projektet, a pályázást, valamint a szükséges előkészületeket a PONT csoport koordinálta. Az alábbiakban Farkas Andrást, a PONT csoport vezetőjét, a Magyar Ifjúsági Értekezlet alapító-tagját kérdeztük a döntésről, a projekt során a MIÉRT-el való együttműködésről, valamint a cím elnyerésének jövőbeli perspektíváiról.
Hogy milyen egy világhírű fotós? Meglepően közvetlen. Kellemesen nyitott és jókedvű. Tökéletesen passzolt a MOME egyik hófehérre meszelt szobájához.