Kétszáz magyar könyvet mutatnak be a vasárnap nyíló és öt napig tartó Jeruzsálemi Nemzetközi Könyvvásáron, amelyen négy magyar író, Spiró György, Dragomán György, Schein Gábor és Röhrig Géza személyesen is részt vesz.
Kétszáz magyar könyvet mutatnak be a vasárnap nyíló és öt napig tartó Jeruzsálemi Nemzetközi Könyvvásáron, amelyen négy magyar író, Spiró György, Dragomán György, Schein Gábor és Röhrig Géza személyesen is részt vesz.
2013. január 25-én, Szegeden érte a halál a József Attila-díjas írót – tájékoztatott a Magyar Írószövetség.
A vers lesz a főszereplő a Puskin Kuckóban: szombaton a Nefelejcs Bábszínház Egyszer egy hétpettyes című meséjében a jól ismert gyerekdal elevenedik meg, vasárnap pedig Nyulász Péter tart interaktív foglalkozást sok találós kérdéssel és vetítéssel.
Újra és újra előbukkan a szörny: hol filmben, hol pedig képregényben. Úgy tűnik Frankenstein teremtménye halhatatlan. De hogy született meg a félelmetes alak?
A bécsi Renner Intézet politikai könyvekért járó Bruno Kreisky-díjával tüntetik ki Ausztriában Kertész Imrét. A 2002-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett író életművéért részesül az elismerésben.
A Balassi Intézet szervezésében 2013-ban folytatódik a Publishing Hungary programsorozat, melynek következő helyszíne Jeruzsálem. A jeruzsálemi könyvvásár nemcsak szakmai vásárként ismert, hanem fontos kulturális esemény Izraelben.
Itamár Jáoz-Keszt, Jávorszky Béla, Márton László és a Fordítóház kapta a Janus Pannonius műfordítói díjat.
A Kossuth-díjas költő és műfordító 1978. január 30-án Budapesten hunyt el. Ő írta az egyik legismertebb magyar szerelmes verset, a Ki viszi át a szerelmet, versei a Sebő-együttes révén váltak igazán népszerűvé.
A XX. századi drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakjára, a drámaiatlan dráma megteremtőjére, Tolsztoj és Gorkij barátjára emlékezünk.
A refrén iskolapéldájaként tanítják Edgar Allan Poe leghíresebb versét. A holló 1845. január 29-én jelent meg először a New York Evening Mirrors című amerikai lapban.
2002. január 28-án Stockholmban hunyt el a svéd írónő, gyerekek kedvenc mesefiguráinak megalkotója, a Harinyás Pippi-történetek szerzője.
1919. január 27-én, 41 éves korában érte a halál a modern magyar líra megteremtőjét, a 20. századi magyar költészet meghatározó alakját.