Az életrajzi regénnyé összeálló novellafüzér a rendszerváltás környékének személyes története.
Az életrajzi regénnyé összeálló novellafüzér a rendszerváltás környékének személyes története.
A MÚOSZ Szolidaritás Alapítványának jótékonysági akciója során először konzervekre lehetett „becserélni” magyar írók és költők kézzel írott szavait, majd pedig árverésen lehetett licitálni 39 szóra, 27 kéziratra és hajléktalan művészek 10 festményére a tegnapi jótékonysági akció során.
Václav Havel korábbi cseh elnök elnyerte a nagy presztízsű Franz Kafka-díjat.
E. M. Forster angol író Út Indiába című, 1924-es regénye után egészen 1970-ben bekövetkezett haláláig már nem írt újabb regényt - egy új életrajz szerzője szerint azért, mert homoszexuális kapcsolataiban élte ki energiáit.
A váratlan nyári forróság elől a napernyők alá húzódtak az írók, és a közönség is szívesebben időzött az árnyékban lévő standoknál a 81. Ünnepi Könyvhét negyedik napján, vasárnap a Vörösmarty téren.
Hetvennégy magyar íróval folytatott beszélgetését foglalta kötetbe az idén hatvanéves Vámos Miklós. A Kedves Kollégák című, az Európa Könyvkiadónál megjelent kötetből az író szerint az olvasó szubjektív tükröt kaphat a mai magyar irodalomról.
Azt álmodtam, Varró Margit a várudvaron ül. A dús fűre tett zsámolyon. Tudtam, hogy halott. Fejét a telihold takarta, a visszaverődő sárga napfény bevilágította az éjszakai várudvart. A szürke kráterekből jöttek az üzenetek felém, de nem hangok, hanem érzések. Varró Margit valami olyasmit akart, hogy utazzak haza hozzá, legyek ott a temetésén.
A Sárkonyok barlangja stílusában és tartalmában is eltér a neves pszichológus eddig megszokott írásaitól.
A díjat a szlovák parlament magyar képviselői alapították a mártírhalált halt Esterházy János csehszlovákiai magyar politikus tiszteletére.
Csaknem ezer dedikálást tartanak, 400 könyvújdonságot mutatnak be és 152 pavilont állítanak fel.
76 éves korában elhunyt Peter Orlovsky költő, a beat nemzedék egyik utolsó mohikánja
Óriási siker a The Passage című 766 oldalas regény, vérszomjas szörnyekkel és gyilkoló vámpírokkal.